Nem adja fel a Noble, az idei genfi autószalonon is bérelt egy standot magának. Ha már ott jártunk, megnéztük, mivel veszi fel a versenyt a legendás márkák csúcstechnikájú szuperautóival.

Lee Noble álma volt egy saját sportkocsi, az 1999-ben alapított, saját magáról elnevezett márkával pedig meg is valósíthatta azt. Bár a céget már vagy tíz éve eladta, és a vezetéséről is lemondott, a Noble nem adja fel. Jelenlegi csúcsmodelljük az M600, amit már 2010-ben bemutattak, tehát nem éppen mai darab. De most elkészült nyitott tetős változatban is, Genfben a Speedster is megnézhető volt.

Nos, a Noble a jelek szerint ugyan nem tudja, de nem is akarja felvenni a versenyt a neves márkák szuperautóival. Ez egy igazi régi vágású sportkocsi, amiért a kilencvenes években annyira odáig voltál.

Szénszálas anyagból és rozsdamentes acélból épült, a motorja pedig az a csodás hangú, és igen pörgős, Yamaha által fejlesztett 4,4 literes V8-as, amit a Volvo S80 és XC90 előző generációjában annyira szerettünk.

Csak éppen itt két Garrett turbótöltőt szereltek fel rá, amivel a teljesítménye 660 lóerőre nőtt. Az üresen 1200 kilogrammos Noble M600 ezzel alig több mint három másodperc alatt gyorsul százra és a 360 km/órát is meghaladja a végsebessége. Mivel kis gyártóról van szó, a puritán M600 nem kapott semmilyen vezetéssegítő elektronikát, a képességeidre van bízva, hogy mit hozol ki belőle. A mindig szkeptikus Jeremy Clarkson is eldobta tőle az agyát, nézd csak:

A legújabb M600 neve Carbon Sport, és elég csak megnézni közelebbről, hogy megtudd, miről kapta a nevét. Nem nehéz megfejteni a Speedster jellegét sem. Ha szerinted tucatáru a Ferrari és a Lamborghini, de a Koenigseggnél is nyersebbet akarsz, ez a te autód.

(fotók: Donkó Péter, Noble)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Szeretnél luxusban és csendben messzire menni? – Nissan Ariya-teszt

A Volvo végleg felhagyott a dízelmotoros autók gyártásával

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés