Vállalja a felelősséget és mint mondja: „Egyszerűen megszakad a szívem.”

Sokáig úgy tűnt, hogy Lando Norris a szombati időmérő után a vasárnapi versenyt is megnyerheti Szocsiban. Az eső azonban elmosta a fiatal brit első futamgyőzelmét – helyette Lewis Hamilton ünnepelhette a 100. elsőségét – és végül csak a hetedik lett.

Az történt ugyanis, hogy hat körrel a vége előtt megérkezett az eső Szocsiba, a 17. körtől élen autózó Norris viszont úgy döntött, hogy nem megy ki a vizes pályára való gumikért, inkább megpróbálja slickeken bevinni a célba a McLarent. Ez pedig nagy hibának bizonyult, a brit szenvedett, nem tudta pályán tartani az autót, és csak egy bukóterezés után látta be, hogy nem ússza meg a bokszkiállást.

Csakhogy Hamilton a második helyről bevállalta a kényszer szülte extra kerékcserét, vizes gumikon pedig pillanatok ledolgozta az így szerzett hátrányát a pályán csúszkáló Norisszal szemben.

A McLaren-pilóta természetesen csalódott és vállalja a felelősséget:

„Nem vagyok boldog. Összetörtem. Meghoztunk egy döntést, és kitartottunk mellette, de rossz választásnak bizonyult. A csapat azt mondta, hogy álljak ki, de én úgy határoztam, hogy maradok. Az én döntésem volt, akkor azt gondoltam helyesnek.”

Norris azt is elmondta, miért határozott így:

„Amikor Lewis kiállt, még teljesen kontrollálható volt a helyzet a pályán. Nekem pedig azt mondták, hogy így marad az időjárás. Ha ez így lett volna, akkor a döntésünk is helyes lett volna.”

Összegezve a mclarenes érzéseit:

„Egyszerűen megszakad a szívem.”

Norris óriási tehetség, a McLaren pedig egyértelműen felfelé ívelő pályára állt, egészen biztosak lehetünk benne, hogy látjuk még a dobogó legfelső fokán a most 21 éves pilótát.

Eközben...

„Ha bevezetik a fordított rajtrácsot az F1-be, elhagyom a sportágat”

Elég egyértelművé tette a négyszeres világbajnok, mint gondol róla.

Ugyanakkor a kérdés az...

Van jövője a Forma–1-nek?

Az autóipar hatalmas átalakulásai, a klímaváltozás elleni globális küzdelem, no meg a pandémia viharában sodródik-vergődik a legendás autóverseny-sorozat. Vajon mi lesz vele?

(Forrás: Sky Sports, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

Öt autó, aminek a bemutatója után meg kellett változtatni a nevét

A Maserati csendes szellője az elektromos GranCabrio Folgore

További cikkeink a témában
Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?
Hirdetés