A most leleplezett Astra dizájnját már az Opel új stílusa alapján rajzolták meg, és a technikája is vadonatúj, még konnektorról tölthető hibrid változata is lesz.

Az Opel bemutatta az Astra hatodik generációját, ami a 2015-től kapható, év autója díjat is nyert elődjét váltja le. Nemcsak azért számít nagy váltásnak, mert már az Opel új stílusát hordja magán, hanem azért is, mert a General Motors helyett a Stellantis műszaki alapjára épül, a DS 4 és a Peugeot 308 testvérmodelljének számít.

A Mokka után az új Astra az Opel második modellje, amit már teljes egészében a márka új stílusában terveztek meg.

A jellegzetes elemei a fényszórók közti fekete hűtőmaszk, a motorháztető hangsúlyos középső domborítása és a széles, karcsú hátsó lámpák. A fekete tető még inkább kiemeli a cápauszony-formájú C-oszlopot.

Az új Astra nem lett nagyobb az elődjénél, a 4,37 méteres hossza csak milliméterekkel változott, de öt centivel szélesebb lett,

és a 2,68 méteres tengelytávja is nőtt 1,3 centiméterrel. A karosszéria arányai változtak, öt centivel kisebb lett az első túlnyúlás, és jelentősen nőtt a csomagtér mérete: 370-ről 422 literesre.

A külsőhöz hasonlóan belül is teljesen új az Astra, ami a Mokka után megkapta a Pure Panel műszerfalat

az egymás mellé illesztett 10 colos képernyőkkel. Az érintőképernyőn teljesen új infotainment rendszer fut, alatta megmaradt a klímaberendezés kezelőfelülete, az ülések közt billenőkapcsoló váltotta az automata váltókart.

A felszereltsége is naprakész lett, az okostelefon-tükrözés és a vezeték nélküli telefontöltés magától értetődő, ezen felül fűthető első és hátsó ülések, szellőztethető első ülések és a vezetőnél masszázsfunkció is elérhető.

Az adaptív mátrixfényszórók oldalanként 84 darab LED-del távfénynél sem vakítják a szembejövőt.

A motorkínálatról csak azt árulta el az Opel, hogy kétféle plug-in hibrid lesz az Astrához,

és nem tévedhetünk nagyot, ha az új Peugeot 308-ban megjelent 180 és 225 lóerős változatra számítunk. Az előbbinél 150, az utóbbinál 180 lóerős az 1,6 literes benzinmotor, az elektromotor 110 lóerős, a 12,4 kilowattórás akku 60 kilométeres hatótávot tesz lehetővé.

A motorválaszték hagyományos része is ismerős lehet a többi Opelből,

az 1,2 literes, turbós háromhengeres benzinmotor 110 és 130 lóerős változatára számíthatunk, és a márka kitart a dízel mellett is az 1,5 literes, négyhengeres turbódízel 130 lóerős változatával. A hatfokozatú kézi helyett a két erősebb kivitelnél nyolcfokozatú automata választható.

Az Opel szerint sokat dolgoztak azon, hogy az Astra német autó létére otthon érezze magát az autópályákon.

Az Intelli-Drive asszisztens nemcsak a sebességet és a sávot tartja, de félig önálló sávváltásra is képes, automatikusan lassít a kanyarok előtt, és automata sebességváltó esetén a dugóban is képes egymaga araszolni.

Az asszisztensek közül a 360 fokos kamerarendszer, a holttérfigyelő, a táblafelismerő és a parkoló asszisztens sem hiányzik. A 308-hoz hasonlóan kombi is lesz az új Astrából, a Sports Tourer esetén nagyobb tengelytávra és legalább 600 literes csomagtérre számíthatunk. A gyártás még idén elindul Rüsselsheimben, a kereskedésekbe a jövő év elején kerül az Opel új reménysége.

Ez is érdekelhet:

Furcsa ez az Opel Astra, mert igazából egy Signum

Mindjárt feloldjuk az ellentmondást.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Szeretnél luxusban és csendben messzire menni? – Nissan Ariya-teszt

A Volvo végleg felhagyott a dízelmotoros autók gyártásával

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés