Az autóvásárlásnak, pontosabban azt megelőzően az autóválasztásnak végtelen módszere van. A végtelen egyike, hogy valaki tudja, Opelt akar venni, csak még azt nem, hogy milyet. Ez feltehetően nem túl gyakori, esetleg egy Opel-kereskedő felesége vagy gyereke lehet ilyen szorult helyzetben.

Általánosabb dilemma, hogy a vágy és a lehetőség is adott egy autóvételhez, a kategória viszont kérdéses. Akár egy kompakt kombi is megfelel az igényeknek, ám talán kényelmesebb lenne egy egyterű, bár tulajdonképpen csak két felnőtt és két gyerek a család, tehát egy kisebb kocsi is szóba jöhet, afféle szabadidő-autó.

Mivel zsinórban három Opel kaptunk, adta magát, hogy ne különálló tesztek szülessenek róla, hanem egy cikk. Akinek hat vagy hét ember szállítását jelenti a családi utazás, a három közül csak a Zafirát választhatja, sok boldogságot hozzá, köszönjük, hogy velünk tartott. A többi 98 százaléknak viszont érdemes továbbolvasnia.

Az Év autója, az Astra

Nem az általunk próbált, 1,6-os, de turbóval 200 lóerősre húzott, extráktól szétfeszülő, 18-as felniken guruló kombi Astra felénk a leggyakoribb konfiguráció a típusból (pedig vidámabb ország lennénk, ha kilencmilliót költhetne egy átlagos kompaktvásárló). Ez már a középkategóriába kóstolgató felszereltségi szint, a LED-mátrix fényszórókkal, elektromos, hűthető-fűthető, masszírozós bőrülésekkel, villanyos csomagtérnyitással, meg ugye a 7,7 másodperces gyorsulással.

Prémiumautó? Sportkombi? Nem és nem. Az Astra szerény kocsi, csúcskivitelében sem akar több lenni vagy többet mutatni, extravaganciája kimerül a piros színben (meg a szín nevében: Pull Me Over Red), a szolid, de azért dupla kipufogóvégben, és az oldalnézet, pontosabban a bárhonnannézet legérdekesebb elemében, az Innovation szintnél krómozott díszcsík C oszlopra húzásában.

Persze az 1,6-os turbómotor 200 lóereje kicsit árnyalja ezt a szerény képet: a gyorsulás bőven átlag feletti (mármint alatti), de sok erős kocsival ellentétben az Astra nem provokálja ki a hülyegyerek-üzemmódot. A szükségesnél több az erőtartaléka, sem a futóműve, sem a kormányzása vagy a váltója nem olyan azonban, hogy padlógáz-padlófékkel legyen kedvünk közlekedni. Ha viszont a forgalomban van egy hely, ahová csak erősebb-gyorsabb autóval férünk be, oda ezzel be fogunk.

A tuti választás neked, ha:

• annyira szereted a feltűnést, mint egy éppen korrumpált köztisztviselő
• nem csak a fedélzeti számítógéptől szeretnél értesülni arról, hogy 2017 van, azt akarod, ezt a kocsid felszereltsége is sugallja
• biztos vagy benne, hogy az Év autója-cím jelent valamit
• tudod, hogy a kombi Astra mágikus szókapcsolat a használtautó-piacon

Zafira a hét törpének

Az Opelnél vagy külön szobába zárták az Astra és a Zafira belterének tervezőit, külön liftet jelöltek ki nekik, és még az ebédlőben is egymástól távoli asztaloknál kellett enniük a káposztát, vagy kiírtak egy házi versenyt, hogy azé a csapaté a céges üdülőben a főszezon, amelyik munkája jobban tetszik a főnökségnek. Az okot civilként talán sosem tudhatjuk meg, az eredményt viszont érzi az, aki hozzám hasonlóan átül egy Astrából egy azonos évjáratú Zafirába.

Máshol és máshogy kell állítani a tükröket, máshol van a központi zár nyitója, a hangerőszabályzó, a kormány és a légkondi gombjai, az infotainment képernyőjének vezérlői, a kéziféknek becézett billenőkapcsoló – minden megszokható, de senki ne építsen Astrából és Zafirából álló családi flottát, mert beleőrül, ha cserélget.

Ez volt az belső benyomásom, a második, hogy a panoráma-szélvédő az egyik legnagyobb érv a családi autók (és az üvegkárt is tartalmazó casco megkötése) mellett. A Zafira nem egy felfújt Astra, hanem önálló autó, buszosabb mérettel, vezethetőséggel, viszont az Astrához hasonló van, de semmi extra-dizájnnal.

Gondoltak azonban arra is az Opelnél, aki szereti a feltűnést, valamiért mégis Opelbe ültette a sors. A menüből beállítható üdvözlőfény várakozásaimmal szemben nem egyszerűen felkapcsolja a fényszórókat a távirányítós nyitáskor, hanem ritmikus villogásba kezd, a járókelők nagy csodálatára.

No nem ez a Zafira nagy vonzereje, hanem a hét ülés, ami már nem olyan forradalmi, mint az első Zafiránál, de még mindig nem általános az egyterűek között. Biztos, ami biztos, én a hét törpe közül is Szundit és Kukát ültetném leghátra, felnőttek közül hosszabb távra pedig csak azt, aki tisztában van vele, hogy vagy ott ül, vagy a volánbuszmegállóban fél napig. A Zafira természetesen továbbra sem hétszemélyes, hanem öt plusz kettő, ha így nézzük és így számolunk vele, veri az összes ötülésest.

A tuti választás neked, ha:

• legfeljebb öt felnőttet szoktál egyszerre utaztatni, vagy
• gyermekeid száma négy vagy öt, és közülük legalább kettő kisebb
• néha kell annyi hely, amennyi egy kombiban sincs
• nem csak a tér fontos, hanem a variálhatóság is
• értékeled az Opel OnStart, amiről mindjárt elmondjuk, hogy micsoda

Mokka, amire talán nem is gondolnál

Mióta az első Antara orra leért a kocsibeállónál ott, ahol a legsportosabban lapos autókon kívül semelyiké sem szokott, egymástól függetlenül, kölcsönös érdektelenségben zajlik az életem és az Opel szabadidő-autók történelme. Ennek megfelelő nyugalomban ültem a Zafirából a Mokkába. Azt azért különösebb figyelem nélkül is megállapítottam már, hogy a modellfrissítés utáni formája jól egyensúlyoz a cuki gombócság, az értékelendő karakteresség és a bizalomgerjesztő zömökség között, az ajtót kinyitva pedig az is feltűnt, hogy a mokkaszínű belső kifejezetten szép.

De aztán… Ebben jó is ülni, az 1,6-os, 136 lóerős dízelmotor és a kézi váltó jó páros, nem csak a messze nem erről szóló Zafira után kellemes vezetni, hanem amúgy is, rendesen összerakott kocsi benyomását kelti. Bár a kis SUV-k kategóriája mindenképp a kevésbé értelmesek között szerepel, tényleg megértem, ha valakinek megtetszik a formája, kipróbálja, aztán akar is egyet.

Annyira elképesztően jó kocsi a Mokka? Nem. Viszont bőven hozza a szükségest, és tudja azt, amit csak kevesen: szerethető. Ha pedig szeretjük az autónkat, akkor szinte bármit megbocsátunk neki – és itt egyáltalán nem kell a régi olaszautósok olajos, verejtékező, de mindig vigyorgó csoportjára gondolnunk. Nem kanyarvadász, nem simítja laposra az úthibákat, nem vele akarnánk kettesben az autópályán tölteni a fél életünket, sokkal rosszabb a kézifék felső gombja, mint a hagyományos megoldás; nem számít, a mindennapokban akár velünk együtt négy felnőttet is transzportálhatunk vele normális körülmények között.

És amikor már eleve a korrektnél barátibb érzelmeket kezdünk táplálni iránta, akkor vegyük figyelembe, hogy még ott az OnStar is. Az, hogy egy autónak van GPS-kapcsolata, 2017-ben nem extra. Az viszont eléggé prémiumautós, hogy telefonról, tabletről vagy asztali gépről nézhetjük meg, éppen mennyi üzemanyag van benne, mikor esedékes a következő szerviz, vagy például egy zsúfolt parkolóban felkapcsolhatjuk a fényszóróit vagy dudálhatunk egyet, hogy könnyebben megtaláljuk.

Az OnStar azonban több ennél: a légzsák robbanásakor automatikusan üzen egy operátornak a helyszín és a baleset súlyosságának adataival, aki a kihangosítón keresztül hív minket – magyarul, bármelyik országban vagyunk –, és eszerint küld segítséget.

Ugyanígy segít, ha lerobbanunk, ha ellopják a kocsit, vagy ami ennél gyakrabban fordul elő, hogy navigációval akarunk eljutni valahová. A kezelőnek elmondjuk az igényeinket – pl. egy most is nyitva tartó olasz éttermet keresünk nem túl messze –, és az operátor átküldi a kocsinak a címet, ami aztán odavezet. Tényleg szuper.

A Mokka tuti választás neked, ha:

• a kis SUV kategória szerinted nem értelmetlen, hanem pont jó: kicsit emelt, kicsit egyterű, egyszerű terepen is boldogul
• kicsit azért fontos, hogy divatosabb kocsid legyen
• örülsz, hogy 4x4-es kivitelben is megkaphatod
• értékeled az OnStart
• kipróbálod, és beleszeretsz