Az orrát már megvillantották, most pedig az egészét leleplezték annak a tanulmányautónak, amivel a jövőbeli modelljeinek dizájnját mutatja meg az Opel. A GT X Experimental egy tisztán elektromos hajtású kompakt crossover lett.

Az új tulajdonos PSA-val együtt új korszak is kezdődött az Opelnél, de ez nem jelenti azt, hogy elvesztené egyéniségét a márka. Most megmutatták, hogyan fognak kinézni a 2020-as években az Opelek, és mivel jelenleg éppen a crossoverek a legkeresettebbek, ezért a GT X Experimental koncepció is egy szabadidő-autó lett.

Az Opeleket továbbra is a szárnyformájú nappali fényekről lehet felismerni, de a fényszórókat egy széles fekete panelbe foglalták, aminek a közepén az Opel-embléma világít. A logó a 17 colos könnyűfém kerekeken és a kormánykeréken is vetített, ami azt jelenti, hogy mindig függőlegesen áll, akárcsak a Rolls-Royce-okon.

4,06 méteres hosszával, 1,83 méteres szélességével és 1,53 méteres magasságával kompakt méretű lett a GT X Experimental, aminek utasterét kétfelé nyíló ajtókon át lehet megközelíteni. Szintén a tanulmányautókra utal a kilincsek és a visszapillantó tükrök mellőzése, vagy a függesztett ülések használata is a belső térben.

A műszerfal azonban nem is olyan futurisztikus, a karcsú kormánykerék mögé ugyanis egy szélesvásznú színes képernyő került, ami a divatot tekintve akár holnap gyártásba kerülhetne. A tetőbe nyúló panorámaszélvédő az Astra GTC óta ismert Opel-jellemző, és érdekesek a fejtámaszba épített hangszórók is.

A tervek szerint 2024-re minden Opelnek lesz villanymotoros változata, és a GT X Experimental is tisztán elektromos hajtású. Még nem tudni, milyen erős, mennyire gyors, de azt igen, hogy 50 kilowattórás akkumulátorát vezeték nélkül is lehet tölteni, a töltöttséget a küszöbben lévő apró kijelző is mutatja. Mit gondolsz róla, neked bejön az Opel új iránya?

Ilyen volt az előző Opel GT tanulmányautó:

Annyira jól néz ki az új Opel GT, hogy gyártani se fogják

Legalábbis erre tippelünk, annyi az egyedi megoldás.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tömény elegancia ez az 1991-es Honda Legend Coupe

További cikkeink a témában