Egykor luxus modellcsaládja volt az Opelnek – a Kapitän, Admiral, Diplomat alkotta KAD-sorozatra emlékszünk, ugye? –, ma meg a francia tulajdonú cég csúcsmodellje úgy születik, hogy megemelik és körbeműanyagozzák a középkategóriás kombijukat. Így múlik el a világ és az Opel dicsősége, vagy a feleslegesen és sikertelenül erőltetett luxusvonal helyett végre a realitások és a piaci igények mentén gondolkoznak?

Az Insignia kombiváltozata, a Sports Tourer nemcsak azért jó alapja az Opel csúcsmodelljének, mert a legnagyobb – öt méter hosszú, nemrég még ez luxuslimuzin méret volt –, hanem mert jól sikerült, formás autó. De persze a mérete tűnik fel elsőnek: hiába emelték meg két és fél centivel, még így is kifejezetten nyúlánk, egyáltalán nem lett SUV-szerű, ami előnyére válik.

A fekete műanyag elemek csak a show-hoz kellenek, de jól állnak a kocsinak, amely ebben a bordó színben még így is kifejezetten elegáns, az A oszloptól a tető alatt húzódó, a hátsó lámpában végződő krómcsík ügyesen csal, egészen sportosnak láttatja az autót.

Ha egy csúcsmodelltől tágasságot várunk el, akkor az Insignia tökéletesen megfelel a szerepének, a beltér hozza azt a térélményt, amit a külseje alapján elvárunk tőle, kisebb garzonokban van ennyi hely, csak azokkal nem lehet sok száz kilométert autózni teljes kényelemben. Az első AGR-ülések pedig olyan kényelmesek, hogy életünk minden, üléssel töltött percét benne akarjuk leélni.

Egyszerűbb az élet, hogy az Opel nem akarja mindenáron prémiumautónak beállítani az Insigniát, így nyugodt szívvel mondhatjuk, hogy kellemes az anyaghasználat, ahogyan az egyszerű formák is. Semmi nem hökkent meg, mégsem unalmas a látvány, valószínűleg ilyesmi lehet egy Opel-vásárló számára az ideális.

Az Opel korábban úgy gondolta, ha a Country Tourer a csúcsmodell, akkor abba nagy motor illik, ám ez csak részben találta el a vevői igényeket, vagy hogy illik mondani, hogy benézték a dolgot. A tesztautón ennek nem volt nyoma: a kétliteres, biturbó dízel 210 lóerős, alapáron összkerékhajtás és nyolcfokozatú automata váltó jár hozzá. Ez tisztességes, de nem tomboló erő ekkora, ráadásul üresen is több mint 1,7 tonnás karosszériához, nem is a fergeteges gyorsulással, ülésbe préseléssel alakít nagyot, hanem a hangjával.

Tulajdonképpen a fogyasztás- és a károsanyag-csökkentés legjobb módja, ha a vezető leszokik a gyorsításról, és csak halad szépen, egyenletes sebességgel – a hangos, ráadásul kifejezetten kellemetlen orgánumú kétliteres motor erre sarkall, igazán zöld konstrukció, remélhetőleg a tulajdonosai is értékelik.

Talán kevésbé tűnne fel, ha a Country Tourer több paramétere is hasonló lenne, de nem az: a futóműve kellően kényelmes, a magasságnövekedés alig érződik, személyautós a viselkedése, legalábbis ha elfogadjuk, hogy olyan személyautónk van, amely alig fér be egy normál méretű parkolóhelyre, és akkora a fordulóköre, hogy komoly tervezést igényel a manőverezés, nem csak laza kormánytekerést.

A Country Tourerhez nemcsak külső műanyagok és futóműemelés jár, hanem magasabb felszereltség is, az Exclusive tesztautóra még ráköltöttek majdnem egymilliót, így összességében egy elöl-hátul fűthető bőrüléses, körkamerás, head-up displayes, navigációs, táblafelismerős, radaros tempomatos, tetőablakos, meg persze összkerekes és automata kombi lett, amely könnyebb terepre és utazáshoz is ideális. Prémiumautóval, például a Mercedes-Benz E osztály All-Terrainnel nem érdemes összehasonlítani, mert finomságban elmarad tőle, de szerencsére árban is: a tesztautó listaára 13,6 millió forint. Ennél drágább Opel ma nemigen lehet konfigurálni.

Ez is érdekelhet:

Megnőtt és felnőtt a Volkswagen Touareg - Roadster</h4

Player Autószalon

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon