A legújabb pekingi taxiban nem kell többé az útvonalon vitázni a sofőrrel, ugyanis sofőr nincs, az okostelefonnal rendelt járművek teljesen önjáró módon szállítják az utasokat.

Kínában a Baidu nemcsak egy nagy közösségi oldal üzemeltetője, hanem az önvezető járművek fejlesztése terén is az élen jár. Már évek óta dolgoznak a sofőr nélküli technológián, és most sikerült a gyakorlatban is valóra váltani az önvezető taxit, amiből május elején Pekingben álltak szolgálatba az első példányok.

A robottaxik egyelőre a pekingi Shougang Park területén közlekednek,

a tervek szerint a jövő évi téli olimpia résztvevőit is ezek a járművek szállítják majd a helyszínek közt. A taxi használata nagyon egyszerű, okostelefon-alkalmazással kell megadni, honnan hová szeretnénk eljutni, majd egy jármű értünk jön, és a rajta lévő QR-kódot leolvasva szállhatunk be.

A Baidu robottaxijában még a biztonság kedvéért sincs vezető, teljesen sofőr nélkül üzemel, ami elég bátor lépésnek tűnik,

hiszen az önvezető autózásnak még igencsak a kezdetén járunk. A kínai cégnél mindenesetre nagyon bíznak a rendszerben, de eleinte a jobb első ülésen ül majd egy kísérő az utasok megnyugtatására.

A téli olimpia helyszínén a sportközpontokba, éttermekbe és szállodákba szállítja majd a robottaxi az utasokat, akiknek 30 jüanba, azaz 1400 forintba kerül egy fuvar. A Baidu nagyon bízik az önvezető rendszerében, az igazi képességei azonban úgyis csak akkor derülnek ki, amikor veszélyes helyzetben kell majd gyors döntést hozni.

(Képek: Baidu, Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Senki el ne higgye, hogy már létezik önvezető autó!

Aki ma tényleg rábízza a vezetést egy autó fedélzeti elektronikájára, az nem különb a mikróban macskát szárítani próbáló egyszeri hülyénél.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Szeretnél luxusban és csendben messzire menni? – Nissan Ariya-teszt

A Volvo végleg felhagyott a dízelmotoros autók gyártásával

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés