Boldog-boldogtalan SUV-t vesz, éppen ezért zavarba ejtő a kínálat. A Peugeot modellcsaládja viszont áttekinthető, mégis széles variációs lehetőséget kínál, személyre szabható, és még az extrákkal sem spórol.

Megállíthatatlanul növekszik az SUV-k, a városi terepjárók népszerűsége, Európában tavalyig bezárólag tíz év alatt megnégyszereződött az eladási számuk, és a folyamat azóta sem torpant meg.

Az eredetileg kirándulóautónak szánt SUV-okról ugyanis menet közben kiderült, hogy szinte

A dinamikus, sportos megjelenés, a tekintélyes méret kapásból férfi célcsoportot feltételezne, és valóban minden férfi találhat magához illő SUV-t, olyan széles a kínálat.

De – mint egy tavalyi felmérésből kiderült – a SUV-okra rákattantak az anyák, akik így biztonságban tudják a gyereket és magukat is, a fiatal autósok a vagányságot látják benne, és elkezdték használni az ötvenes korosztály azon része is, amelyik még egy kicsit negyvenes maradna.

Tarol hazai pályán is

Hol van már, amikor még luxusautónak számított az SUV? Ma már ez a legnépszerűbb kategória mind között: itthon az idei első félévben 43 százalékkal adtak el több SUV-t mint egy évvel korábban, összesen pedig már 31 százalék fölött jár a piaci részesedésük.

Az érdeklődés felfutásával párhuzamosan a kínálat is egyre gazdagabb lett, érdemes tehát olyan gyártót keresni, ahol áttekinthető a paletta, és amire elsőre talán nem is gondoltál.

A Peugeot egyszerre dögösnek, sportosnak, modernnek és tekintélyt parancsolónak álmodta meg a SUV-kínálatát, amelynek a biztonságon túl a valódi szabadidőautó-érzés a legfőbb ütőkártyája: még zord időben is bátran furikázhatsz vele a városban.

Persze a dizájnos, áramvonalas külső nem sokat érne, ha nem lenne hozzá tágas belső tér, és sok extra. De van, így az egész család pattanhat is be csomagostul meglátogatni a nagymamát.

Három modell, végtelen lehetőség

A Peugeot mindhárom modellje, a 2008, a 3008 és az 5008 egyaránt tekintélyes csomagtérrel rendelkezik, a legkisebb is 360 liter (a középső testvér 500-ról, a legnagyobb pedig 780-ról indul), de ez bővíthető sokféleképpen a hátsó ülések variálásával. Ráadásul könnyű pakolni, nincs túl magasan a padlólemez, és a csomagtér lábbal is kinyitható. De nincs probléma az ülésekkel sem, úgy általában jó sok mindenre van hely hátul.

 

Persze az 5008-as a királykategória: 5+2 üléses változatban is elérhető, ráadásul most a Duna Autó nem csak ehhez, hanem a többi SUV-modellhez is 5 év vagy 100 000 km garanciát ad.

De emlegettünk extrákat is a Peugeot-nál, ne feledkezzünk hát meg róluk: adottak a biztonságot növelő elektronikai eszközök, az automata vészfék autókat és gyalogosokat is érzékel, a kipörgésgátló segít, hogy ne csak névleg, de a gyakorlatban is bírja a strapát, a hegyekben pedig jól jön a lejtmenet szabályzó.

Ráadásul a Peugeot-k rendelhetők a kis fogyasztású, alacsony CO2-kibocsátású BlueHDi motorral, sőt a fogyasztást tovább csökkentő automata váltóval is. De felszereltségtől függően kaphatsz kormányról vezérelhető hifit, bluetooth csatlakozást, kétzónás légkondit, fény- és esőérzékelőt, parkolóautomatát, JBL erősítőrendszert.

A kínálat tehát széles, mégis könnyen áttekinthető, a variációs lehetőség számos, a személyre szabhatóság adott. Elérkezett az idő, hogy elgondolkozz egy Peugeot SUV-n.

Player Autószalon

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon