Nincs szebb betegség, mint a Porsche-mérgezés! Az ember enyhén émelyeg a 3 másodperces 0-100-aktól, de már kezdené is újra!

Mint amikor már émelygésig vagy a nagyi töltött káposztájától, de azért csak nekiállsz keresni egy kisebb darabot a lábasban, ami még beléd fér: pont ilyen volt ez a nap! Pukkadásig töltöttük magunkat Porschével.

A Porsche intenzív tesztprogramja szinte a teljes palettát felölelte, csak a Macan hiányzott a sorból. Volt itt egy Cayman S, egy Cayenne Coupé GTS, egy Panamera Sport Turismo GTS, egy 911 Turbo S Cabrio és az elektromos Porsche csúcsváltozata, egy Taycan Turbo S. Ezt mind elhozták ide, magyar földre, és megmutatták a sajtónak, na meg persze az érdeklődő vevőjelölteknek.

A menetpróbán nem volt lehetőség zárt pályás határfeszegetésre, csak országúton autóztunk az öt gyönyörűséggel, de ilyen sok, ilyen izgalmas kocsival ez is bőven túl volt a tudatos befogadhatóság határán. A legnagyobb baj viszont az, hogy ha most hirtelen választanom kellene, melyik autóval szeretnék édeskettesben eltölteni egy újabb napot, ezúttal a pályán, vagy akár harminc évet, nagyon nem tudnék mit mondani. Legalább három olyan kocsi volt ebben a flottában, amivel örök szerelembe estem.

Vagy 6-700 ezer euró árú autó kulcsa
A Nógrád megyei tájban kissé idegenül hat ennyi Porsche egyszerre, pedig a márka nagyon is jelen van és sikeres Magyarországon is

A belépő Porsche: 718 Cayman S

A kis szürke autó a maga kis négyhengeresével igazán szerényen lapított a nagyobb, drágább Porschék között, pedig szerénységre semmi oka. Ez egy igazán remekül kiegyensúlyozott klasszikus kétüléses sportautó, a maga műfajában a legjobbak közül való. A boxermotor segít neki alacsonyan tartani a súlypontot, a hétfokozatú dupla kuplungos váltóval nincsenek szünetek a gyorsulásban – de a Cayman kézi váltóval is kapható, ha valaki még érzékibb, közvetlenebb élményre vágyik.

Érdekes, hogy a mindössze négyéves modell műszerfala, HMI-je mennyire ósdinak tűnt a többi Porsche érintőképernyő-centrikus, részben vagy egészben virtuális műszeregységgel felszerelt vezérlőállásához képes. Ugyanakkor persze a mai autók között valójában már pont ez az érdekes és izgalmas: a sok fizikai gomb, a valódi mutatók, a gép és az ember közvetlenebb, programozási értelemben alacsonyabb, érzelmileg magasabb szintű kapcsolata.

A Porsche Cayman S műszaki adatai részletesen itt találhatók meg. A kocsi hazai induló ára 27.714.000 forint.

A 718 Cayman S 2,5 literes, négyhengeres boxermotorja 350 lóerős
A Cayman csak négyéves modell, sokgombos, CD-etetőnyílásos műszerfala mégis mintha évtizedes lemaradásban lenne a mai mainstreamhez képest

A legporschébb Porsche: 911 Turbo S Cabrio

A legtöbb ember képzelete számára a Porsche szó hallatára azonnal a farmotoros 911-es képe jelenik meg, bármennyire is a nagyobb, családibb kocsik jelentik ma már a cég értékesítésének zömét. A 911-esek közül pedig a Turbo S az a modell, ami még teljesen szalonképes a közúti forgalomban is – viszont teljesítménye, menetdinamikája messze elemeli nagyjából minden mástól, ami érvényes forgalmi engedéllyel közlekedhet a szupersportautók kategóriáján innen.

Igazi csoda, hogy egy 2020-as autó az Euro 6-os emissziós szabályok kötöttségében, a mai agyonelektronizált, agyonvirtualizált világban ennyire élő, közvetlen, emberi érzékekkel jól követhető viselkedésre képes. Még nagyobb csoda, hogy ezt az intimitást milyen iszonyúan komplikált műszaki tartalom mellett képes bemutatni. Légrugó, összkerékhajtás, változó lengéscsillapítás, dupla kuplungos automata, hátsókerék-kormányzás, torque vectoring: de ez a sok alrendszer nemhogy eltávolítana a technikától, hanem olyan direktté teszi az irányítást, mintha egy gokartot vezetnénk. Csak persze a sok segédberendezés nélkül egy gokart nem lehetne képes 330 km/h végsebességre, 2,6 másodperces 0-100-as gyorsulásra anélkül, hogy pillanatok alatt meg ne halnánk benne. Ebben a kocsiban viszont nem halunk meg, hanem az úton maradunk, de mindig érezzük, hogy az életben maradáshoz nagyon-nagyon komoly, folyamatos gépi munka szükséges alattunk.

A Porsche 911 Turbo S műszaki adatai részletesen itt találhatók meg. A kocsi hazai induló ára 90.091.000 forint.

A farmotor hülyeség egy sportkocsiban, ez nyilvánvaló, mondja a józan ész. A Porsche pedig nem mond semmit, csak megcsinálta a tökéletes sportautót, farmotorral
Az ergonómia tökéletes, a 911-esbe nem annyira beülünk, mint inkább magunkra öltjük

Svájci bicska turbó V8-cal: a mindenre jó Cayenne Coupé GTS

Porsche vontatni, Porsche földútra, Porsche családi kiránduláshoz: ez a Cayenne. Hatalmas riszpekt a Porschénak, mert sikerült a sokszoros fából vaskarikát úgy megcsinálni és annyira kifinomítani, hogy az emberre ma, a harmadik generációs Cayenne láttán már tényleg nem jön rá a röhögés: hihihi, egy terepjáró Porsche!

A GTS a négyliteres turbó V8-cal iszonyú erős autó, a végtelenül precíz összkerékhajtás, a kiválóan hangolt légrugózás és a gyors automata váltó pedig lehetővé teszi, hogy a nagy erő igen hatékonyan jusson el az útra. A kocsiról többet itt nem is mesélnék, hiszen pár napja sokkal bővebben elemeztük pont ugyanezzel a típussal kapcsolatban, miért is jobb, mint dízel platformtársa:

Audi Q7 50 TDI és Porsche Cayenne Coupé GTS: variációk luxus-SUV-ra

Ugyanazokból a hozzávalókból főzték ezt az Audit és Porschét, mégis teljesen más lett a végeredmény.

A Porsche Cayenne Coupé GTS műszaki adatai részletesen itt találhatók meg. A kocsi hazai induló ára 46.808.000 forint.

Porsche, vontatáshoz és terepre

Családapa-álom: Panamera GTS Sport Turismo

Fenemód jól néz ki! Lapos, széles autó hatalmas kerekeken, a shooting brake-ek eleganciájával és a klasszikus 911 Porsche-ideáljáról bámulatosan ügyesen átemelt stíljegyekkel. Alacsonyabb, de nem szerényebb, mint a Cayenne, sőt: valahogy látszik rajta, hogy ebbe a kocsiba több energiát fektetett a gyártó. Drágább is, ugyanazzal a V8-cal, GTS jelzéssel több mint 20%-kal többe kerül a Cayenne Coupé-nál.

A menetdinamika elképesztő, a négyliteres V8 hangja varázslatos, de mindig udvariasan a távolban marad. A hőkomfort, a zajkomfort ebben a Porschéban volt a legjobb, a Panamera legalább annyira luxuskocsi, mint amennyire sportautó.

Összességében talán ez ma a legjobb ár-érték arányú Porsche. Stílust, teljesítményt, sokoldalúságot és élményt a többi modell esetében nem lehet egy autóban megkapni. Ha mindent akarunk, amit a Panamera ebben az egy, csodálatos testben kínálni tud, azt minimum két másik Porschével lehet csak megoldani.

A Porsche Panamera GTS műszaki adatai részletesen itt találhatók meg. A kocsi hazai induló ára 56.298.000 forint.

A Panamera nagyon kényelmes autó, amivel lehet civilizáltan autózni, de ha kell, iszonyúan tud menni, kanyarban is
Ritka az ilyen kerék-lemez arány egy családi kombi proiljában

Ahogy a Porsche képzeli a zöld jövőt: Taycan Turbo S

Két dolgot kell neki megbocsátani az iszonyú erőért és a zéró CO2-kibocsátásért cserébe. Az egyik a neve. Most komolyan: Turbo? Egy elektromos autóban? Én kérek elnézést. A másik pedig a gyengécske klíma. Amint kisütött a nap, az elvileg teljesen automatikus utastérhűtés feltette a kezét, és csak akkor lehetett elfogadható klímát varázsolni a kabinban, ha elvettük az irányítást az automatától, és mindent kézzel állítgattunk át a menüben. De tényleg mindent, mert a Taycanban még a szellőzők állását is csak elektronikusan lehet megváltoztatni, biztosan azért, hogy érezzük, mennyire high-tech dolog ez.

Ezek a kis kellemetlenségek persze azonnal kizöttyennek az ember fejéből, ahogy először lepadlózza a legerősebb Taycant. 761 lóerővel és 1050 Nm-rel még 2,3 tonna is úgy indul meg, hogy az már tényleg szinte fáj. Ezt a fizikai sokkot pedig azonnal követi a gondolati sokk is: úristen, meg tudom én ezt tartani,  tudom én ezt uralni, meg tudok vele állni?

Egy autós újságírónak talán itt kéne kiszállni – ha nem lenne már a kanyarban az elektromos korszak következő trónkövetelője, az 1000 lóerős határt is átlépő Lucid Air és a Tesla Model S Plaid
A legnagyobb szenzáció volt a sorban a Taycan csúcsmodellje, a Taycan Turbo S

Ha csak a lóerők és a kerekek lennének ott a padlógázokban, az úton maradás teljes képtelenség volna. De szerencsére ott van a kocsi 72 millió forintos hazai induló árában a Porsche műszaki gárdájának zsenialitása is. Az iszonyú erőt valahogy sikerült úgy megszelídíteni, hogy az ember nincs folyton közvetlen életveszélyben. Persze így is kiautózhatatlanok a kocsi képességei (leszámítva talán néhány autóversenyzőt a világban, aki erre született, és egész életében ezt is csinálta), de legalább egy kicsit úgy érezhetjük, hogy igen, mi irányítunk, nekünk dolgozik, a hatalmunk alatt áll a rettenetes villany-ménes.

Ha elvonatkoztatunk a brutális erőtől (lehetetlen), marad egy kellemes megjelenésű, kicsit talán túlságosan is tiszta formájú de azért még épp eléggé porschés szedán, amelyben négy ember csendben, gyorsan, kényelmesen eljuthat A-ból B-be. Ha A és B kevesebb mint 400 kilométerre van egymástól, és nem játszik folyamatosan a gyorsulással a sofőr, ez akár még megállás nélkül is összejöhet a 93 kWh-s akkuval. Ha pedig lemerül az elem, megfelelő képességű gyorstöltővel (ilyen már Magyarországon is van 4-5 darab) akár 270 kW-os töltési teljesítménnyel is indulhat az újratöltés.

A Porsche Taycan Turbo S műszaki adatai részletesen itt találhatók meg. A kocsi hazai induló ára 72.329.000 forint.

Az adatok jól leolvashatók de hiányoznak a klasszikus sportautós dolgok, a gombok, mutatók, a tekerhető-nyomkodható kezelőszervek
Az elektromos sportszedánok mai divatja szerint letisztított, érintőképernyő-központú műszerfal a Taycanban kicsit idegen a Porschétól. Ma még

A Taycan nem csak azt bizonyította be, hogy a Porsche számára igenis van élet a benzinkorszakon túl is. Azt is megmutatta, hogy az autók világa szerencsére a jövőben is izgalmas maradhat, és hogy az elektromos autók is lehetnek nagy jellemek, sőt: még nagy Porschék is.

Ő Sara, ez pedig egy Porsche Macan GTS

Ilyen csodás fotók születnek, róluk, ha egy jó fotós is a közelben van.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Szeretnél luxusban és csendben messzire menni? – Nissan Ariya-teszt

A Volvo végleg felhagyott a dízelmotoros autók gyártásával

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés