Nem lesz nagy meglepetés, amikor a Porsche bemutatja a 911 legújabb generációját, hiszen az már a most közreadott álcázott képen is látszik, hogy a típus megtartja a legfőbb jellegzetességeit. De néhány újdonságra így is számíthatunk majd.

Az első generáció bemutatása óta tökéletesíti a 911 koncepcióját a Porsche, és bár a legelső és a legutolsó széria között már hatalmas a különbség, az egyes modellváltásoknál úgy érezzük, mintha mi sem változott volna. Most is ez az érzésünk, amikor a Porsche megmutatta a következő 911-et, még álcázott karosszériával.

Ami biztos, hogy a 911 jellegzetes sziluettje nem változik, és a kerek fényszórók is megmaradnak, de egyelőre nagyjából ennyi, amit a kép alapján elmondhatunk a 991 után érkező, 992 névre keresztelt szériáról. A képen három példányban is látható August Achleitner, akinek a feladata immár húsz éve a típus tökéletesítése, most elárult róla néhány dolgot.

Például azt, hogy ha hamarabb terjednek el az önvezető autók, mint gondoltuk volna, akkor a 911 lesz az egyik utolsó autó, amit még neked kell vezetni. A hibridet azonban a tervezettnél korábban is megkaphatja a típus. Achleitner két éve még kizártnak tartotta volna, de azóta már vezette a Porsche tisztán elektromos új modelljét, a Mission E-t, és megváltozott a véleménye.

A Porsche célja, hogy örök klasszikus legyen a 911-es, de azért nem félnek az újítástól sem. 1997-ben például egyként tiltakoztak a rajongók a léghűtéses motorok megszüntetése miatt, de az új modellek ennek ellenére egyre jobb értékeléseket kaptak a teszteken. Mindenesetre a 992-est az eddigi legjobb 911-nek ígérik, és még az idén megismerheted teljes valójában.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Guruló korlenyomat ez az öreg Peugeot lakóautó

Szeretnél luxusban és csendben messzire menni? – Nissan Ariya-teszt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés