Szépen halad előre Michelisz Norbi idei szezonja a túraautó-világkupában, hiszen több dobogós helyezés után a Nürburgringen megszerezte az első győzelmét ebben az évben, és máris itt a következő.

Jobban nem is kezdődhetne Michelisz Norbi hétvégéje a túraautó-világkupa portugáliai fordulóján, hiszen előbb a pole pozíciót szerezte meg az utcai pályán Vila Realban, majd ezt sikerült győzelemre is váltania az első futamon.

Sima rajt-cél győzelmet aratott, méghozzá profi módon,

olyan tempóval húzott el az üldözők elől, hogy a portugál pálya különlegességénél, a joker kanyarnál – egy hosszabb hurok, amit futamonként egyszer kell teljesíteni mindenkinek – sem kellett aggódnia a pozíciójáért.

A Hyundai magyar pilótája ezzel továbbra is a második helyen áll a pontversenyben, de jelentősen csökkentette a lemaradását az élen álló argentin hondás Esteban Guerrieri mögött, akivel szemben már csak 15 pontot kell ledolgoznia.

A program vasárnap délelőtt egy újabb időmérővel, majd délután még két futammal folytatódik, amit az Eurosport 2-n követhetsz 16:15-től.

Ez is érdekelhet:

Michelisz Norbi behúzott egy győzelmet a Nürburgringen

A pályafutása során először nyert a legendás pályán.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Hamarosan itt az új BMW X3

További cikkeink a témában