Már nincs sok hátra az új Cayenne bemutatójáig, augusztus 29-én leplezik le a Porsche szabadidő-terepjárójának harmadik generációját. Addig is megmutatják, hol és hogyan tesztelték sivatagban és jégen az újdonságot.

Láthattad már, hogyan nyúzza a Porsche az autóit a saját tesztpályáján Weissachban, de a modelleket nem csak ott teszik próbára a németek. Annak érdekében, hogy a világ minden táján, a legzordabb körülmények között is helyt álljanak, mínusz 40 és plusz 50 Celsius-fokban is alapos tesztnek vetik alá az újdonságokat, így a Cayenne harmadik generációját is.

2002-ben mutatták be az elsőt, és azóta elég népszerű lett, 760 ezret adtak el belőle világszerte. A harmadik generáció fejlesztése három éve kezdődött, azóta összesen 4,4 millió kilométeren keresztül tesztelték, és csak az utóbbi néhány hónapban 240 ezer kilométert tekertek bele a tesztautókba a legváltozatosabb helyeken.

A Porsche saját weissachi tesztpályája mellett a Hockenheimringen és a Nürburgringen tették próbára a Cayenne-eket, a folyamatos terhelést pedig a dél-olaszországi Nardo nagysebességű körpályáján tesztelték. De elvitték az autót Dubaj sivatagjába, az Egyesült Államokbeli Death Valley-ba és a jeges Alaszkába is.

Nem gondolnád, de a szmogos és párás időjárású kínai nagyvárosokban való araszolás is külön tesztprogram volt.

Mint ahogyan a svéd, finn és spanyol tesztpályák, valamint a dél-afrikai, japán és új-zélandi tereppályák leküzdése is szerepelt a programban. A képeken már alig álcázzák az új Cayenne-t, és nincs sok hátra, hogy lepel nélkül is meglásd a Porsche új sikermodelljét.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

Öt autó, aminek a bemutatója után meg kellett változtatni a nevét

A Maserati csendes szellője az elektromos GranCabrio Folgore

További cikkeink a témában
Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?
Hirdetés