2015 legjobb rádiós beszólásai.

Ahogyan a futamok után is olvashattuk a versenyhétvégén elhangzott legviccesebb beszólásokat, így 2015 végén is kaptunk egy csokorral a legmulatságosabb megnyilvánulásokból.

„Úgy hagynak el az egyenesekben, mintha a GP2-ben lennénk. Nagyon kellemetlen.”
„Ez a motor egy GP2-es szintjén van! AAAHHH!” – A kijelentés, amiért a spanyolnak nyilvánosan is bocsánatot kellett kérnie a Hondától.

„Öhm. Akkor én most elvesztettem a futamot, nemde?” – Lewis Hamilton szinte mindent megnyert az idényben, kivéve a Monaco Grand Prix-t, ahol kicsit eltaktikázták magukat.
„Cserélj helyet a csapattársaddal, jó?”
„Nem” – Max Verstappennek nem nagyon volt ínyére a csapatutasítás, és nem is engedte el Carlos Sainz-t Szingapúrban.

„Nem akarom, nem akarom! Van elég nagy problémám így is, ezt a kocsit vezetni és amatőrnek tűnni” – Alonso megint csak nem volt lenyűgözve a McLaren teljesítményével.

„Nincs erő a motorban. Ah, így nem is tudunk versenyezni.”
„Rendben Fernando, akkor Massa mögött autózunk a futam végéig.”
„Ha, szeretem a humorod.” – Fernando, Felipe is faster than you. És ez nem tetszett a spanyolnak.

„Kimi, utolsó kör. Mindent, vagy semmit!” – Räikkönen Valtteri Bottast szerette volna megelőzni az utolsó pillatokban.

„Mi a f*szt csinált ez???” – Ami Bottas számára annyira nem tetszett, hiszen a ferraris kilökte őt.

„Nagyon boldog vagyok, jól vezettem. Nem rossz egy öreg rókától!” - Felipe Massa nagyon boldog volt, hogy sikerült dobogón végeznie Ausztriában.

„Ki volt előttem az utolsó három körben?”
„Stevens és Grosjean.”
„Idióták!” – Fernando Alonso most kivételesen nem az autóra panaszkodott, hanem versenytársaira.

„Gyerünk már, húzzál arrébb a McLareneddel!” – Räikkönen le szerette volna előzni volt csapattársát, Alonsót Kanadában.

„Ez a fickó állandóan lelök a pályáról, amikor mellette vagyok. Ha ez legális, akkor én is ezt fogom csinálni minden alkalommal…” – morgott Räikkönen, amikor Verstappen nem bánt vele éppen kesztyűs kézzel.

 

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Ízléses retró a Ford Mustang GT hatvanadik évfordulós kiadása

További cikkeink a témában