Öregszik és kopnak a reflexei, legalábbis ezt mondják róla.

Kimi Räikkönen 41 évesen is az F1 mezőnyének a tagja. A finn rutinja hatalmas segítséget jelent az Alfa Romeónak, illetve a nála 15 évvel fiatalabb csapattársának, Antonio Giovinazzoinak.

Az Osztrák Nagydíjon elkövetett kissé érthetetlen hibája miatt, azonban rendszeresen kap némi kritikát, van, aki szerint ez a bizonyos megmozdulás volt a jele annak, hogy a finnek ideje lenne visszavonulnia – legalábbis Marc Surer korábbi F1-es pilóta ezen a véleményen van:

„Túl öreg már az F1-hez. Veszített a tempójából, persze vannak jó versenyei, hiszen tud vezetni. A tehetsége még mindig megvan, de ahogy idősödik, a reflexei kezdenek megkopni, emellett pedig nem lehet elmenni szó nélkül. Az Alfa Romeónak is el kellene gondolkoznia ezen.”

Egyelőre még nem derült ki, hogy mi a terve Kiminek a jövőre nézve, a svájci istálló szerint a finn még mindig kellően motivált és jól tud együttműködni a csapattal. Persze ettől könnyen elképzelhető, hogy jövőre már nem is látjuk Räikkönent F1-ben versenyezni:

Ha már Räikkönen:

Megkérdeztük Räikkönentől, hogy könnyebb-e F1-es versenyzőként csajozni. Válaszolt

Ha egy tipikus Räikkönen-választ akarsz hallani, akkor elég jó helyen vagy.

Eközben...

A Forbes megbecsülte Hamilton fizetését, őrült összeg jött ki

„Csak” 20 millió dollárral keres többet a második legjobban kereső pilótánál.

(Forrás: planetf1.com, fotó: Alfa Romeo Racing ORLEN)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Félelem és reszketés kíséri a Szabó család útját ebben az 1983-as közlekedési oktatófilmben

További cikkeink a témában