Kimi Räikkönen inkább a saját versenyeire koncentrálna.

A Forma–1-ben – mondjuk úgy – bevett szokás, hogy a világbajnoki pontversenyben gyengébben álló pilótát beállítják a csapattársa mögé, azaz kinevezik az egyiket első a másikat pedig második számú pilótának, ami ugye a legtöbbször a csapatutasításokkal jár együtt.

Bár az idény korábbi szakaszában a Ferrari és a Mercedes is kijelentette, hogy náluk ilyen bizony nem lesz, Lewis Hamilton szuzukai győzelme viszont elég nyilvánvalóvá tette, hogyan is áll ehhez a Merci. Most a Ferrari oldaláról Kimi Räikkönen éreztette, hogy Sebastian Vettelt számíthat rá, de nem szívesen rendeli alá magát megint(!):

„Mindig megpróbáljuk a legjobbat kihozni magunkból, de a legtöbbször tudjuk, hogy csak a másik autót fogjuk segíteni, ami messze nem ideális helyzet. Nem tudom, mi a helyzet, vagy hogy mi fog történni a következő versenyeken, de mindig izgalmasabb, ha azt tehetjük, amit mi akarunk.”

Valamit azért már tudhatunk a következő futamról:

Vettel ciki hibája háromhelyes büntetést ért

Eddig is szerény bajnoki esélyei voltak a németnek, hát még ezek után.

(via, fotó: Zimbio)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Szeretnél luxusban és csendben messzire menni? – Nissan Ariya-teszt

A Volvo végleg felhagyott a dízelmotoros autók gyártásával

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés