Ismét volt magyar futam a rali Európa-bajnokságban, és a látványos tájakon zajló zempléni versenyen a széria nagy visszatérője aratott egyértelmű győzelmet.

Nagy szám volt, amikor 2019-ben egy magyar futam is bekerült a rali Európa-bajnokságba, és idén a rendkívüli helyzetben később indult, rövidebb szezonban is helyet kapott a Rally Hungary.

Magyar győzelem született a rali Európa-bajnoki futamon

Bajnokot is avattak a nyíregyházi futamon.

A Nyíregyháza környékén rendezett futamot tavaly az extrém időjárás és a magyar Turán, Bagaméri páros abszolút győzelme tette emlékezetessé.

Idén a bajnokság éllovasa az orosz Alekszej Lukjanjuk, aki nagy csatát vívhatott volna a sorozatba visszatérő Andreas Mikkelsennel,

de az egyik ellenőrző állomásra öt perccel hamarabb érkezett, amiért ötperces büntetést kapott. A győzelmi reményei ezzel elszálltak, de nem adta fel, végül hét pontot szerzett, amivel közelebb került a második Európa-bajnoki címe felé.

A háromszoros világbajnoki futamgyőztes norvég Mikkelsen, Floene páros hét szakaszon bizonyult a leggyorsabbnak,

ezzel magabiztosan nyerte meg az Eb magyar futamát, ráadásul egy magyar csapat, a Topp-Cars színeiben indult Škoda Fabiával. A második helyen a luxemburgi Grégoire Munster ért célba Hyundai i20-szal, a harmadik a spanyol Efrén Llarena lett Citroën C3-mal.

A magyar szurkolók az Európa-bajnokságon induló Herczig, Ferencz párosnak szoríthattak,

akik a Volkswagen Polóval a harmadik helyre zárkóztak fel, és csaknem a célig meg is tudták tartani azt. De az utolsó előtti gyorsasági szakaszon egy defekt miatt a hatodik helyre csúsztak vissza, ami még mindig remek eredménynek számít a rendkívül erős Európa-bajnoki mezőnyben.

A magyar bajnoki értékelést a Hadik, Kertész kettős nyerte Ford Fiestával,

a második legjobb magyarként a tizenegyedik helyre zárkóztak fel, és a hazai pontversenyben is átvették a vezetést az utolsó, veszprémi futam előtt. Az ERC2 kategóriában az Érdi, Csökő páros az összes szakaszt megnyerte, a győzelemmel nagy lépést tettek a harmadik kategóriabajnoki címük felé.

A futamon indult a 2003-as rali-világbajnok Petter Solberg fia, a 19 éves Oliver, aki kiváló autózással a negyedik helyet szerezte meg,

és ezzel az Európa-bajnokság második helyén áll. A tavalyi zempléni győztes Turán, Bagaméri páros a magyar értékelés negyedik helyén végzett, és a második nap már nem rajtoltak, helyette inkább a hazai szezonzáróra koncentrálnak.

A magyar futam mezőnye idén is csodás tájakon haladt, nézd csak:

(Képek: FIA ERC)

Ez is érdekelhet:

Minden elismerésünk a raliautót követő drónpilótáé

Bámulatos, hogyan tartja a lépést a Subaruval.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Guruló korlenyomat ez az öreg Peugeot lakóautó

Szeretnél luxusban és csendben messzire menni? – Nissan Ariya-teszt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés