Nem mondanád meg, de ez a vadonatúj Range Rover Evoque

Az Evoque volt az első modell, ami bevezette a Range Rover új stílusát, most pedig teljesen megújult, hogy még több elvárásodnak megfeleljen. A kompakt méretű szabadidő-terepjáró később zöld rendszámos hibridként is érkezik.

Az első képek alapján nem biztos, hogy megmondanád róla, de ez a vadonatúj Range Rover Evoque. A stílusa maradt a jól bevált, hiszen miért is változtattak volna rajta, amikor ez hozott sikert a gyártónak, az első generációjából 772 ezer példányt vettek, és a vevők nagyobb része újonnan pártolt a márkához. Most itt a második generációs Evoque, és még ha nem is látszik rajta, de az alkatrészeinek 90 százaléka vadonatúj.

Ha közelebbről megnézed, akkor észreveheted, hogy a Velar adta hozzá az ihletet.

A még szűkebbre húzott mátrix LED-es fényszórók, a karosszéria vonalába simuló rejtett kilincsek és a háromdimenziós hatású hátsó lámpák is onnan lehetnek ismerősek. 4,37 méteres hosszával a kompakt méreteit megtartotta az Evoque, de az utasteret tágasabbnak ígérik, és a csomagtér is valamivel nagyobb lett: 591 literes, a hátsó ülések ledöntésével 1383 literes.

Az utastér azért is érdekes, mert megkapta a Velar minden menőségét, és még annál többet is.

A kormánykerékre érintőgombok kerültek, a számlapokat színes képernyő helyettesíti, új a középkonzolból kibillenő érintőképernyő, és alatta még egy képernyőt találsz, ahol a klímát és az autó beállításait lehet kezelni. Az új Evoque elsőként képes Apple CarPlay segítségével tükrözni a telefont, van benne vezeték nélküli töltő, és még az első ülések hátuljára is USB portok kerültek.

a másik pedig az a funkció, ami a középső kijelzőn úgy mutatja meg az autó előtti területet, mintha a teljes motortér átlátszó lenne, és ez terepezéskor jöhet jól. Mivel egy Range Roverről van szó, az Evoque sem csak divatból terepjáró, az első és hátsó terepszöge 25 és 30 fok, a hasmagassága 21 centi, a gázlómélység 50-ről 60 centire nőtt.

17 km/órás sebesség alá lassítva a benzines vagy dízelmotor leáll, és az elektromotor segítségével indul újra, amivel akkor is takarékosabb az Evoque, ha egyébként nem könnyebb az elődjénél, üresen is legalább 1,8 tonnát nyom. A 150 lóerős belépő dízelt leszámítva minden változata összkerékhajtást és kilencfokozatú automata váltót kap.

A motorkínálat három benzines és három dízel erőforrásból áll, az előbbiek 200, 250 és 300, az utóbbiak 150, 180 és 240 lóerősek lehetnek. Mit érdemes róluk tudni? A háromszáz lóerős benzines 6,6 másodperc alatt gyorsul százra és 242 km/óra a végsebessége, míg a dízelek 5,4 és 6,2 liter közt fogyasztanak százon.

az első generáció háromajtós és kabriókivitele megszűnik. Most tehát már értheted, hogy miért mondtuk, az új Evoque jóval több egy ráncfelvarrásnál.

Ez is érdekelhet:

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon