Arról a bizonyos gyanús motorról van szó még az előző szezonból.

A tavalyi szezonban a Ferrari állt elő a legerősebb motorral, amely a mezőny többségének annyira gyanús volt, hogy csalással vádolták a maranellóiakat, mondván: úgy juthatnak plusz lóerőhöz, hogy kijátsszák az üzemanyagátfolyás-mérő szenzort.

Bár óvni egy csapat sem óvott, de az FIA-nál így is bepanaszolták a Ferrarit. A szövetség akkor kivizsgálta a dolgot, de nem talált szabályszegést, viszont több direktívát is kiadott – az olasz istálló sebessége pedig hirtelen visszaesett.

Az FIA pedig most teljesen lezárta az ügyet, és erről egy meglehetősen érdekes közleményt adott ki:

„Az FIA bejelenti, hogy a Scuderia Ferrari Forma–1-es motoregységének átfogó technikai vizsgálatai után, megegyezett a csapattal. A megállapodás részletei a felek között maradnak.”

Ebből semmi nem derült ki, az sem, hogy szabályos volt-e a motor, de az sem, hogy szabálytalan. Titokzatos, sőt, egészen gyanús ez az egész.

(Fotó: Scuderia Ferrari)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Hamarosan itt az új BMW X3

További cikkeink a témában