A Clio és a Captur bemutatóján mondták már, hogy hibrid változatban is kaphatók lesznek, de akkor még nem sokat árult el róluk a Renault. Most egy kicsivel már többet tudunk a benzines-elektromos újdonságokról.

A Renault a kisautóit olyan új padlólemezre építette, amely könnyen lehetővé teszi a hibrid változat építését, és most ebben a változatban is bemutatkozott a Clio és a Captur.

Teljesen megújult az európaiak kedvence, a Renault Captur

A Clio után itt a Captur új generációja is.

Nem csak egyszerű mild hibrid rendszerről van szó, a Clio egy full hibrid hajtást kap, a Captur pedig egyenesen konnektorról tölthető, plug-in hibrid lesz.

A Renault hibridje, amelyet E-Tech névre kereszteltek, egy hagyományos 1,6 literes, négyhengeres benzinmotorból és két elektromotorból áll.

Az elindulás mindenképpen elektromos, a benzines erőforrás csak akkor kapcsolódik be, amikor már lendületben van az autó. A rendszer fejlesztéséhez a Formula–1-ben szerzett tapasztalatokat is felhasználták.

A Clióban a teljesítménye 140 lóerő, amivel már elég fürge a kisautó, 6,9 másodperc alatt gyorsul fel 0-ról 100-ra, és 75 km/óráig képes teljesen elektromosan haladni. A hátsó kerekeknél elhelyezett akkumulátor 1,2 kilowattórás, és

sokat mond, hogy a Clio városban akár 80 százalékban is képes mellőzni a benzinmotort.

A hibrid Captur teljesítménye 160 lóerő, és mivel konnektorról tölthető, ezért a 9,8 kilowattórás akkumulátorral már 50 kilométert is képes megtenni tisztán elektromosan, akár 135 km/órás sebességgel, csak városban használva ez a táv 65 kilométer is lehet.

A kisautók után is tartogat újdonságot a Renault, hamarosan a Megane is megkapja a plug-in hibrid hajtást.

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Guruló korlenyomat ez az öreg Peugeot lakóautó

Szeretnél luxusban és csendben messzire menni? – Nissan Ariya-teszt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés