Ha azt hitted, hogy az önvezető autók korában mind egyforma kapszulákban fogunk közlekedni, akkor gondold át újra. A Renault szerint akkor is lehetnének fényűzőbb modellek a többinél, most erre mutattak egy példát.

Úgy tűnik, hogy a jövőnek szánt önvezető autók mind egy irányba tartanak, egy olyan nagyterű kapszula felé, amiben úgy ülhetünk, akár egy nappaliban. Az autógyártók különféle elképzeléseket mutatnak nekünk ebben a témában, a Renault most arra állított példát, milyen lehetne az önvezető járművek luxuskategóriája.

A párizsi autószalonra elvitt tanulmányautó neve EZ-Ultimo, és a tavasszal Genfben leleplezett EZ-GO továbbgondolt változatának számít. A méretei máris tekintélyesebbek, hiszen a karosszéria hossza 5,8 méter, de a 2,2 méteres szélesség is figyelemreméltó.

A városi manőverezést négykerék-kormányzás könnyíti meg, de ez már legyen az önvezető robot gondja.

Az 1,35 méter magas járműbe az oldalajtó és a tető kinyitásával lehet belépni, az utastérben pedig luxusautóhoz illően mindent bőrrel és fával borítottak, még márványt is felhasználtak hozzá.

A jövő önvezető autójának stílusa is van, ha nem jön be a high-tech, akkor tetszeni fog, hogy a belső tér hangulata a múlt század első felét idézi meg.

Mint minden jövőautóban, úgy az EZ-Ultimo esetén is az akkumulátort a padlóba építették be, a meg nem nevezett teljesítményű elektromotor az első kerekeket hajtja.

A Renault szerint az önvezető autók korában is lenne igény luxusjárművekre, repülőterek és ötcsillagos szállodák használhatnák a vendégek stílusos utaztatására.

Ez is érdekelhet:

Repülőutak helyett javasolja ezt az önvezető autót a Volvo

A belső tere felveszi a versenyt a repülőgépek első osztályával.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Mennél egy kört egy Mustanggal? Így soha ne!

Guruló korlenyomat ez az öreg Peugeot lakóautó

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés