A színéről a Copperback nevet kapta ez az egyedi Ford Mustang, ami kétszer is megjárta a Ringbrothers műhelyét, mire ennyire elképesztően dögös lett.

1967-ben készült, és a huszadik századot gyári állapotú klasszikusként élte meg ez a Ford Mustang, ami elsőként 2007-ben került a Ringbrothers műhelyébe. A látványos alkotásairól ismert cégnél teljesen egyedi külsőt szabtak a Mustangra, ami szénszálas anyagból és alumíniumból készült elemeket is kapott.

A fényezése után Copperback névre keresztelték a Mustangot, amire 19 colos kerekek kerültek.

és ötfokozatú kézi váltón keresztül izzasztja a 305 milliméter széles hátsó kerekeket. A biztonságos vezetéshez a futóművet és a fékrendszert is átdolgozták.

Szinte mindent barna és fekete bőrrel vontak be, az ülésekre négypontos biztonsági övet szereltek, a Momo kormánykerék és az alumínium váltókar szinte műalkotás. A billenőkapcsolók a Ford GT-ből kerültek át.

és ezt a kombinációt szívesen fogadnánk örökbe. De nem lenne olcsó, ugyanis a Bring a trailer oldalán lehet licitálni az autóra, és már a cikkünk írásakor 140 ezer dolláron állt az aukció, ami több mint 40 millió forintnak felel meg.

Ez is érdekelhet:

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.