Daniel Ricciardót szigorú szerződés köti a Renault-hoz.

Az elmúlt időszak slágerpletykája, hogy Sebastian Vettel szerződése 2020-as lejárte előtt, már az idény végén visszavonul. Ezt egyébként a Ferrari és maga a pilóta is cáfolta, ugyanakkor ezt csak akkor vehetjük készpénznek, ha látjuk a jövő évi pilótafelállásokat.

A Ferrari pontot tett a pilótaügy végére

Akkor meg is van a maranellóiak 2020-as pilótafelállása.

A német utódjául számos meglepő és nem meglepő nevet lehet hallani, utóbbi kategóriába tartozik Daniel Ricciardo, aki tavaly mindenkit meghökkentett azzal, hogy a Red Bulltól távozva aláírt a Renault-hoz (két évre). Az ausztrál most viszont határozottan kijelentette, hogy ő nem lesz Vettel utódja, mert szerződése értelmében egyszerűen nem lehet:

„Hogy őszinte legyek, az elmúlt 3-4- évben mindig cikkeztek erről, szóval nem újdonság számomra.Nekem egy elég szigorú, két évre szóló szerződésem van a Renault-val, ami 2020-ig szól. Vagyis ha Vettel úgy döntene, hogy az idény végén visszavonul, akkor sem lehetnék én az utódja.”

Pedig olyanokról is lehetett hallani, hogy Ricciardo szerződése tartalmaz egy olyan záradékot, amely értelmében idő előtt elhagyhatja a Renault-t, amennyiben a Ferrari vagy a Mercedes megkeresi.

Mutatjuk, melyik pilótának meddig biztos a helye az F1-ben

A legtöbb pilóta kivárja, mit is fog rejteni magában a 2021-es nagy szabálymódosítás.

(Forrás: scuderiafans.com, fotó: Renault F1 Team)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Verstappen a „semmiből” nyert, mégis Pérez szemfülessége miatt marad emlékezetes a sanghaji sprint

További cikkeink a témában