Ha még nem hallottál a Rossion sportkocsikról, nem veled van a baj. Egy floridai cégről van szó, amely megvásárolta a brit Noble M400 gyártási jogait, és bár az eredetiből sem szaladgál sok, a Rossion utcai versenyautója egyenesen kuriózum.

A formája nem emlékezetes, de nem kell kétszer ránézni, hogy bárki megmondja róla, egy utcai versenyautóról van szó. Belül még inkább igaz rá, hiszen kagylóülést, versenyövet és csak a legszükségesebb extrákat találod meg benne. De a Rossion nem is a luxussal kápráztat el, hanem azzal, amire képes az úton.

3 literes biturbó Ford-motorja 450 lóerőt és 528 Nm nyomatékot ad le. Mivel a Rossion csak 1043 kilogrammot nyom, körülbelül annyit, mint egy Suzuki, ezért képzelheted, hogyan megy. 2,8 másodperc alatt gyorsul százra, úgyhogy csak kevés ellenfele marad, a végsebessége pedig 314 km/óra, amivel ott a helye a szuperautók közt.

De a Rossion nem csak egyenesben tud gyorsulni. A hatfokozatú kézi váltóval és a hátsókerék-hajtással ez nem a pozőrök sportkocsija, értő kezekbe való, akik nagyra értékelik majd az AP Racing fékeket és a Goodyear Eagle F1 gumikat is.

Ez a példány, ami az eBayen keres új gazdát, még csak tízezer kilométert futott, és kiváló állapotnak örvend. 79 950 dolláros, azaz 23 millió forintos ára reális, ha nem emblémát vennél, hanem igazi, szűretlen vezetési élményt keresel.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Szeretnél luxusban és csendben messzire menni? – Nissan Ariya-teszt

A Volvo végleg felhagyott a dízelmotoros autók gyártásával

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés