Kevés dolog annyira biztos ma az autóiparban, mint az új Škoda Scala sikere.

A Škoda eddig két oldalról közelítette meg az alsó-középkategóriát, vagy ahogy emlegetni szokták, a Golf-osztályt. Az Octavia kicsit nagyobb, a Rapid kicsit kisebb volt a kategóriaátlagnál, a magán- és a flottavásárlók is kedvelték mindkettőt, utóbbi gyártása mégis megszűnik. Az új név, a Scala is jelzi, hogy ez a Škoda nem a Rapid utódja, hanem egy teljesen új modell.

A Scala a márka új formanyelvének első képviselője, és már a Volkswagen-konszern modern, MQB padlólemezére épül – ez mondjuk aligha érdekli majd a vásárlóit. Az viszont igen, hogy a tengelytávja nem egészen négy centiméterrel rövidebb, mint az Octaviáé – mármint itt sem adatok az érdekesek, hanem az ebből következő helykínálat. A 182 centis magasságomra beállított vezetőülés mögé úgy tudtam beülni a Duna Autónál tartott bemutatón kiállított Scalába, hogy a térdem előtt majdnem egy arasznyi hely maradt, a fejem fölött pedig néhány centi légrés. És mögöttem ott volt még a 467 literes csomagtartó is.

A Scala a kategória egyik legtágasabb autója,

ami önmagában is elegendő lenne ahhoz, hogy felkeltse a potenciális vásárlók figyelmét, de a Škoda nem tett fel mindent erre a lapra. A már škodásnak nevezhető ötletes apróságok – esernyő az ajtóban, jégkaparó a tanksapkafedél belsején, kivehető és zseblámpaként használható csomagtérvilágítás – mellett tisztességes alapfelszereltséggel, és bőséges extralistával készültek.

A legolcsóbb Scala is kap légkondit, automatikusan felkapcsolódó LED-fényszórót, infotainment rendszert 6,5 colos kijelzővel, sávtartó és vészfékező rendszert, de aki többet áldoz rá, az sportfutóművet, full-LED első és hátsó fényszórót, panorámatetőt, digitális műszerfalat, önparkoló rendszert, holttér-figyelőt, motoros mozgatású csomagtérajtót, vezeték nélküli mobiltöltőt, a vezetőoldali térdlégzsákot és hátsó oldallégzsákokat is rendelhet.

A motorkínálat jelenleg a háromhengeres, egyliteres, 115 lóerős TSI-vel indul, van egy ugyanilyen teljesítményű, 1,6-os dízel, a csúcs pedig a 150 lóerős, csak DSG automatával kapható, 150 lóerős turbós benzines. Az alapár (1.0 TSI, Active) 5 427 260 forint, tehát a Scala nemcsak méretben, hanem árban is a Fabia és az Octavia közé érkezik, és minden bizonnyal nagyon hamar az egyik legnépszerűbb kompakt lesz.

Itt találsz még gyári fotókat a Scaláról:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Volvo végleg felhagyott a dízelmotoros autók gyártásával

Ilyen lesz a Kawasaki első hidrogénhajtású motorkerékpárja

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés