A típusnál teljesen szokatlan színt a már hagyományosan škodásnak nevezhető értékű autóra fújták.

Hogy ez nekünk ciki-e, vagy az adott kocsinak, döntse el mindenki maga, de voltak már olyan tesztautóink, amelyek kapcsán az ilyenkor minden esetben felmerülő, egyszerű kérdésre – milyen? – annyit tudtunk röviden, de őszintén mondani: jó a színe.

Persze amíg a vásárló választhat a különböző fényezések közül, látszólag kár szót vesztegetni arra, milyen árnyalatúra fújták épp azt a kocsit, amit aztán körbeadnak a sajtónak – de csak látszólag. A színnel ugyanis a tulajdonos ízlésénél többet is ki lehet fejezni: például a magyar Volvo-importőr anno a piros fényezéssel arra igyekezett felhívni a figyelmet, hogy aki sportosabb SUV-t akar, az is gondoljon a látványosan békés, első generációs XC90-esre. Hasonló tudattágítás lehet a Škoda célja is.

A Superb ugyanis ideális céges és állami autó, tökéletes taxi, és még egy olyan család számára is megfelelő, amelynek minden tagja kosarazik. Létezik belőle Sportline felszereltségi szint és 272 lóerős változat is, de a fiatalosság és sportosság annyira jut róla eszünkbe, mint bármi másról, amit nem tartunk se fiatalosnak, se sportosnak.

Az első találkozásom vele igazán jól sikerült: még egy igazi, tél végi, szürkés-nedves-álmatag hétfő reggel kellett visszavinnem erősen külvárosi telephelyére egy tesztautót, ahová Csordás kolléga volt szíves értem jönni a sárkánybőr színű Škodával. Mintha vizet hozott volna a sivatagba, áramot kapcsolt volna a lélegeztetőgépbe, elhúzta volna a dohos szoba soha el nem húzott függönyét. Utána megtapasztaltam, hogy utasként kellemes jelenség, a saját, befagyott autómhoz visszatérve pedig azt, egy tenyérnyi műanyagra való figyelmesség is mennyit segíthet az emberen. A saját autóm ablakai ugyanis befagytak, a jégkaparót másik kocsiban hagytam, de hát a Superb nemcsak két esernyőt rejt az első ajtajaiban, hanem egy jégkaparót is a tanksapka fedelének belsején. Ha mindenki ilyen körülmények között találkozna a Superb Sportline-nal, nem kéne erőlködniük a marketingeseknek.

Kifejezetten vártam, hogy mi következzünk a tesztautó-naptárban. A Superbet egy gyárilag sok bónusszal árult modellnek tartom: a tér az egyik legjelentősebb luxusextra, amit – érthető okokból – a jóval drágább modellekben sem lehet kérni még vastag felárért sem. Vagy van, vagy nincs, ha pedig nincs, akkor lehet vakondbőrrel és gondolatvezérléses fenékrebegtető-masszázzsal vagizni, az sincs akkora fényűzés, mint a hátul keresztbe rakott láb.

A Superbben annyi hely van, amennyire még taxis-államtitkáros használati módban sincs szükség, és nincs az a gyerekülésbe kötözött gyerek se, akinek a talpa képes lenne összekoszolni az első ülések háttámláját. Ehhez tartozik még egy több mint hatszáz literes, síkokkal határolt, az ötajtós kialakításnak köszönhetően könnyen rakodható csomagtartó – ha egy panellakásban lenne, félszobának hívnák.

Kétliteres, 190 lóerős dízelmotor, összkerékhajtás és duplakuplungos automata váltó felelt azért, hogy a Superb tesztautót ne csak a méretéért szeressük. A DSG váltó továbbra is remekül kapcsolgat, sajnos azonban továbbra sem ez jut róla eszünkbe, hanem a kezdeti késlekedés, ami akár balesetveszélyes helyzeteket is okozhat: mi már mennénk, a kocsi még egy picit maradna. Megoldás lehet, ha folyamatos mozgásban tartjuk a Škodát, akkor ugyanis kényelmes utazóautó. A méret és a tengelytáv ugye adott a jóhoz, a Sportline-hoz másfél centivel ültetett karosszéria jár, de így sem bántó keménységre, inkább a viszonylag feszes és az egészen kényelmes közt változtatható felfüggesztésre kell gondolni. A 7,6 másodperces gyorsulást egy ekkora, rendesen összerakott kocsiban nem érezni eszeveszettnek, inkább magabiztosan dinamikus a kocsi, ennél többre nincs is szükség.

Közeledünk az írás vége felé, meg kellene válaszolni a kérdést: fiatalos és sportos-e ez a Superb? A fiatalos stílushoz nagy segítség a Dragonskin fényezés, mert a feltűnő és nagy könnyűfém felnik meg a finom hátsó szárny ellenére is a kocsi igényesen, de elég konzervatívan rajzolt vonalai határozzák meg a külső nézetet, és a beltér is inkább minőségi hatású, mint formabontó vagy kreatív. Sportosnak pedig akkor sportos, ha a szó alatt nem a gumicsikorgatást és a határok keresését, hanem a méretéhez és a használati módjához viszonyított komoly nyomatékot, erőtartalékot és a szükségesnél érezhetően nagyobb teljesítményt értjük. Ezért hosszabb úton nem kér hat liter gázolajnál többet a kocsi száz kilométerenként.

A spórolást a 13 millió forint körüli alapár nehezíti kicsit, amire egy tesztautóhoz hasonló konfigurációért még rá kell költeni úgy hárommilliót – ennyi pénz egy Škodáért szokatlanul sok, egy ekkora, ilyen felszereltségű autóért viszont nem az. A színe pedig baromi jó.

Ez is érdekelhet:

(Fotó: Tóth István)

Player Autószalon

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon