A részben önvezető rendszerek egyre több személyautóban jelennek meg, de igazán a haszonjárműveknél jelenthetnek majd áttörést. Svédországban most egy közforgalomnak is nyitott úton kezdték meg a sofőr nélküli teherautó tesztjét.

Úgy tűnik, hogy a haszonjárműveknél is az önvezető rendszereké lehet a jövő, és a svéd Einride most engedélyt kapott rá, hogy rövid távokon, egy ipari parkban a közforgalomnak is nyitott utakon tesztelje a sofőr nélküli teherautóját. Az engedély egyelőre legfeljebb 5 km/órás sebességre szól, de így is áttörésnek értékelik a svéd cégnél.

A prototípus neve T-pod, és elég futurisztikus a formája, még a vezetőfülke is hiányzik róla.

A 26 tonnás össztömegű jármű elektromos hajtású, 200 kilométeres hatótávval, és a hasonló kapacitású, sofőrös, dízelmotoros teherautókhoz képest 60 százalékkal kisebb az üzemeltetési költsége. A központban ülő operátor egyszerre tíz jármű mozgását is felügyelni tudja.

Az Einride tervei között szerepel, hogy további utakra kér engedélyt, és az Egyesült Államokban is elkezdi tesztelni az önvezető teherautóját, ami iránt máris olyan cégek érdeklődnek, mint a Schenker és a Lidl.

Hasonló koncepciót készített a nyerges vontatók közt a Volvo:

A Volvo önvezető kamionjára már fülke sem kell

Futurisztikus látvány a vezetőfülke nélküli kamion.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Volvo végleg felhagyott a dízelmotoros autók gyártásával

Ilyen lesz a Kawasaki első hidrogénhajtású motorkerékpárja

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés