Sok olyan cég van, ahol beszereznek egy-két elektromos autót, hogy megmutassák, mennyire környezettudatosak. És ott az Amazon, ahol most rendeltek százezer darab elektromos hajtású furgont.

Nem olyan régen jelentette be az Amazon, hogy befektetett egy elektromos autókat fejlesztő cégbe, méghozzá nem is keveset, 700 millió dollárról van szó. A cég neve Rivian, és azzal keltett feltűnést, hogy elég ígéretes prototípusokat mutatott be. A pick-up és a terepjáró és három másodperc alatt gyorsul százra, de több mint 650 kilométert megy el egy feltöltéssel.

A Rivian ígérete szerint 2020-ban már gyártásba kerülhet a két modell, amivel a Teslának is komoly ellenfelet állítanak.

Most pedig befutott hozzájuk egy megrendelés, méghozzá éppen az Amazontól. Az áruházóriás 100 ezer elektromos hajtású furgont rendelt, és a barátságos formájú járművekből 2021-ben állhatnak munkába az első példányok.

A Rivian elektromos furgon gyártása ezt követően pöröghet fel igazán, mert az első 10 ezer példányt 2022-ben szállítják le, és a többi is elkészül 2024-ig.

Az Amazon terve, hogy húsz éven belül a teljes flottája emissziómentes járművekből áll majd.

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Guruló korlenyomat ez az öreg Peugeot lakóautó

Szeretnél luxusban és csendben messzire menni? – Nissan Ariya-teszt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés