A finn és a Forma–1 számára is sportágtörténeti volt a silverstone-i futam.

Miközben minden Lewis Hamilton és Max Verstappen incidenséről* szól a Brit Nagydíj kapcsán, azért nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy

Kimi Räikkönen történelmet írt a silverstone-i futamon, ugyanis ő lett az első pilóta az F1-ben, aki húszszor indult el egy adott versenypályán megrendezett nagydíjon.

Mert ugye Räikkönen a 13. helyről rajtolva kezdte meg a futamot, ami aztán nem sikerült a legjobban számára, ugyanis csak a 15. helyre hozta be az Alfa Romeót.

A most 41 éves finn ezt 19 F1-es szezon alatt hozta össze ezt az elképesztő rekordot. A matek pedig úgy jön ki, hogy a koronavírus-járvány miatt tavaly két futamot is Silverstone-ban rendeztek meg.

*

Hamilton óriási balesetet okozott, majd megszerezte 99. futamgyőzelmét

A hétszeres világbajnok a Verstappen falba küldéséért kapott 10 másodperces időbüntetés ellenére futamgyőzelmet aratott.

Verstappen üzeni Hamiltonnak: Tiszteletlen és sportszerűtlen volt, ahogy a győzelmét ünnepelte

Előzmény: Hamilton már az első körben –büntetést érően – kiejtette Verstappent, akit kórházba is kellett szállítani az eset után.

Hamilton reagált a kórházba juttatott Verstappen üzenetére

Verstappen tiszteletlennek és sportszerűtlennek nevezte Hamiltont, aki válaszolt is neki.

Eltiltanák Hamiltont a Verstappen-incidens után

Megérdemelné a hétszeres világbajnok?

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tömény elegancia ez az 1991-es Honda Legend Coupe

További cikkeink a témában