Az év egyik legjobban várt autós újdonsága a kisebbik Tesla, amiről egyre többet tudhatunk meg, ahogyan az utakra kerülnek az első példányok. Doug DeMurót a részletes autóbemutatói miatt kedveljük, és most mutat néhány olyan dolgot, amit talán nem tudtál a Model 3-ról.

A mobiloddal nyílik, de arra is van megoldás, ha kölcsönadnád

Mint egy modern autóhoz illik, a Model 3-nak már nincs kulcsa, se távirányítója, semmilyen. Az ajtózárak az okostelefon alkalmazásával nyílnak, és azt is megoldották, hogy ha más vinné el helyetted az autót, akkor nem kell odaadnod neki a telefonod. A másodlagos kulcs egy hotel szobakártyájára emlékeztet, elég ezt hozzáérinteni az ajtóhoz.

Sok mindent indíthatsz rajta az okostelefonnal

Az okostelefon pedig messze nem csak a zárak nyitására jó, hanem egy seregnyi funkciót lehet vele vezérelni a kisebbik Teslában. Például felkapcsolni a lámpát, működtetni a kürtöt, kinyitni a csomagtartókat, és persze a töltöttség állapota, a Model 3 hatótávolsága is lekérdezhető róla.

Valójában nem ötajtós, csak annak látszik

Az áramvonalas formája hasonlít a Model S-ére, de azzal ellentétben a Model 3 nem ötajtós, a csomagtartónak csak a fedele nyílik fel. Ez ugyan kevésbé praktikus megoldás, hiszen nem olyan könnyű bepakolni a raktérbe, de a kisebb cuccokkal nem is kell hátul vesződni, ugyanis elöl is van egy csomagtartó, ahová teheted a táskád.

Nincs ráírva, hogy Model 3, igazából még az sem, hogy Tesla

Csak ha alaposan megnézed, akkor veszed észre, hogy az autón, legalábbis a videón bemutatott példányon nincs sehol rajta az, hogy Model 3. Csak az ajtót kinyitva, a küszöb borításán olvasható a típus neve. Igaz, az sincs ráírva, hogy Tesla, csak a T-betűs emblémákat találod rajta, de a márkának elég nagy a híre már ahhoz, hogy bárki felismerje az utcán.

Nincs benne kilincs, de mégis van

Az ajtók kívülről a karosszériába simuló kilincsekkel nyithatók, és az ajtónyitókat belül is elrejtették. Ha ki akarsz szállni, a kapaszkodó felső részén lévő gombot kell megnyomnod. Mivel ez a gomb elektronikus, ezért ha bármilyen okból fogva lemerült volna az autó, egy rejtett hagyományos kilincset is elhelyeztek az első ajtókon.

Hátul is el lehet férni benne

Hiába ez a kisebbik Tesla, a Model 3 helykínálatára egyáltalán nem panaszkodhatsz. Persze nem olyan hatalmas, mint egy Model S, de azért a hátsó üléseken is kényelmesen el lehet férni, Doug még a saját magára beállított vezetőülés mögé is be tudott ülni. A Model 3 hátul háromszemélyes, ezért három fejtámaszt is találsz itt, de az ablakot csak félig lehet lehúzni.

Ennél jobb telefontöltőt még nem láttunk

A Model 3-ban számos tárolórekesz van, és persze gondoltak a mobiltelefonokra is. A középkonzol fedele alatt alakítottak ki helyet, méghozzá olyat, ami dokkoló is egyben, és egyszerre két telefont tud tölteni. Mivel a dokkoló hagyományos USB kábellel csatlakozik, ezért teljesen mindegy, hogy iPhone-t vagy androidos telefont használsz.

A tetőre került a vészvillogó

A Model 3 egyik legnagyobb dobása az, hogy nincsenek kapcsolók a műszerfalán. Egy sem. De mivel a hatályos szabályok szerint a vészvillogónak egy valódi, fizikai kapcsolónak kell lennie, ezért ezt nem úszhatta meg a Tesla. Mivel nem akarták elrontani a műszerfal vonalvezetését egy odadobott kapcsolóval, a gombot a tetőkárpitba építették.

Csak egy szellőzőnyílása van, de az hatalmas

Még a szellőzőnyílások sem rontják el az összképet a Model 3 belsejében. Ha jobban megnézed, csak akkor veszed észre, hogy a műszerfalon teljes szélességében húzódik egyetlen hatalmas légbeömlő nyílás, innen kapod a friss levegőt. A levegőelosztást pedig egészen pontosan irányíthatod a nagy érintőképernyőről.

Nincs hagyományos műszeregysége, de ezt már tudtad

Az első képeken is látszott, hogy a Model 3-nak nincs hagyományos értelemben vett műszeregysége, mint akár a Model S-nek, minden a középső érintőképernyőre került. Doug szerint ez egy kicsit eltereli a figyelmet az útról, bár a sebességet mindig elég nagy számokkal írja ki a képernyő bal felső sarkában.

Sokkal több mindent kezelhetsz az érintőképernyőről, mint gondolnád

Sejthetted, hogy az érintőképernyőre nagyon odafigyeltek a Teslánál, és a középre fixen beépített kijelző a legjobb táblagépekkel is felveheti a versenyt, ami a felbontását és a kezelhetőségét illeti. Nem csak a zenét és a navigációt kezelheted itt, vagy a beállításokat, de a tompított fényszórót, a belső világítást, és még az ablaktörlőket is lehet innen működtetni.

A kormánykerék kapcsolói nem csak hangerőt állítanak, de nem ám

Doug szerint egyedül a kormánykerék formája és minősége nem ér fel a prémiumautók színvonalához, de a funkcionalitása kérdés nélkül zseniális. A két kis tekerőgomb rajta ugyanis nemcsak a hangerőt állítja (persze azt is tudja), de azzal állíthatod az elektromosan mozgatott kormányoszlopot és visszapillantó tükröket is, a kevés kapcsoló jegyében.

Parkoláskor még a távolságot is méri

Persze tolatókamera is került az autóba, de a Tesla nem elégedett meg azzal, hogy csipogással vagy piros csíkokkal figyelmeztessen arra, milyen közel vagy az akadályhoz, vagy a másik autóhoz. A Model 3 ugyanis a távolságot is méri és mutatja, így centiméteres pontossággal állhatsz be a kiszemelt parkolóhelyre.

És ezek még mind csak az indulás előtti tudnivalók voltak. Ha azt is szeretnéd tudni, hogyan megy és milyen vezetni a nagyobb hatótávolságú változatot, akkor nézd végig Doug félórás videóját, amiből további érdekességeket is megtudhatsz a Model 3-ról.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tömény elegancia ez az 1991-es Honda Legend Coupe

További cikkeink a témában