Öt hónap, több mint 17 ezer igénylés, több száz szerződéskötés. A hétszemélyes újautó-vásárlási program nemcsak a nagycsaládosoknak jelent támogatást, de jelentős pozitív hatással van az autókereskedők forgalmára is. A Duna Autó Zrt. eladásai például öt-tíz százalékkal emelkedtek éves szinten.

A vártnál is jobban lendült fel a magyar autópiac

A februári bejelentés után tömegesen rohanták meg az autókereskedéseket a nagycsaládosok – még úgy is, hogy nagyon sok kérdés volt még akkor az újautó-vásárlási programmal kapcsolatban. Azóta minden részletre fény derült, és ez idáig több mint 17 ezer igénylés érkezett be a Magyar Államkincstárhoz.

„Az egész autópiac nagyon erős idén, több mint tízszázalékos a növekedés még a 2018-as, intenzív forgalomhoz képest is. De ezen belül is rendkívüli húzóerőnek számít a nagycsaládos autóvásárlás” – árulta el Markó Zoltán, az idén harmincéves Duna Autó Zrt. kereskedelmi és marketingigazgatója. „A szűk keresztmetszetet azonban a kereslet kielégítése jelenti. Van olyan gyártó, amely viszonylag gyorsan tudott reagálni a hirtelen megnőtt érdeklődésre, másoknál viszont három-négy hónapot is várni kell egy-egy modellre. Ezért ügyfeleink minél teljesebb kiszolgálása érdekében mi igyekszünk erősen készletezni.”

Az Autóvárosban forgalmazott tizennyolc márkából jelenleg tíznek van hétszemélyes kínálata. Az egyterű gépjárművektől egészen a nagyobb szabadidő-autókig, összesen tizennyolc modell felel meg a kormány által megfogalmazott feltételeknek. Markó Zoltán elmondta: november közepéig több mint háromszáz szerződést kötöttek meg, és ennek huszonöt százalékát már át is adták a nagycsaládosoknak. A cég eladásai így éves szinten öt-tíz százalékkal emelkedtek, így már bizton kijelenthető, hogy 2019 végére új átadási csúcsot fognak megdönteni.

A nagycsaládosok kedvencei

Egyértelmű kedvenc a Dacia Lodgy, amely a legelérhetőbb árú autó a kínálatban, a megkeresések kb. negyven százaléka erre a típusra érkezik be. A Duna Autónál eddig megkötött szerződések egyharmadát kötötték meg erre a modellre, méghozzá jócskán felextrázva – annak érdekében, hogy a teljes, 2,5 millió forintos támogatást igénybe tudják venni rá a családok. A Lodgy indulóára ugyanis 3 899 000 Ft.

Az óbudai cég statisztikái szerint a népszerűségi lista második helyén a Skoda Kodiaq áll, amely az eddigi szerződéskötések tizenhárom százalékát teszi ki az Autóvárosban. Ha pedig a kedvezmény mértékét levonjuk az alapmodell árából, akkor már 5 920 000 forinttól haza is vihető. Habár összességében a Fiat a nagycsaládos eladások tizenöt százalékát birtokolja, ezt három modelljének – Fiat Doblo Panorama, Fiat 500L Wagon, Fiat Talento – együttes számaival érte el. A Fiat-értékesítés hetvenhat százaléka viszont a Doblo Panorama érdeme, a nagycsaládosok tizenegy százaléka tette le voksát e modell mellett. A sort a Seat (8%), Renault (6%), Honda és Kia (4-4%), majd Nissan (3%) folytatja.

A Duna Autó adatai alapján a nagycsaládosok jellemzően a már állami támogatással csökkentett, 5-7,5 millió forintos kategóriából választanak gépjárművet. Így a töretlen népszerűségű városi terepjárók (SUV-k) többsége is elérhető, mint például a Nissan X-Trail, Peugeot 5008, Seat Tarraco, Mitsubishi Outlander, valamint a már említett Skoda Kodiaq. Ugyanakkor az egyterű Seat Alhambráért, valamint a Peugeot Traveller és a Renault Trafic kisbuszokért sem kell többet kifizetni alapesetben. Ennél olcsóbban már csak – a hétszemélyes Dacián és Fiatokon kívül – a Peugeot Rifterhez, a kombi kivitelű Peugeot Boxerhez és Peugeot Experthez, valamint Renault Grand Scenichez juthatnak hozzá a potenciális vásárlók.

A kedvezménnyel csökkentett, ámbár még mindig 7,5 millió forintnál drágább modellek kevésbé kelendőek. A kategóriában a Renault Espace viszi a prímet, Hyundai Santa Féből és Nissan E-NV200-ból viszont csak egy-egy darab talált gazdára, annak ellenére is, hogy utóbbi modellhez, elektromos mivolta miatt további 1,5 millió forintos állami támogatás igényelhető. Az eddigi legdrágább hétszemélyes modell pedig egy Volvo XC90-es, amely közel 16,5 millió forintért kelt el az Autóvárosban – amiből már lejött az állami hozzájárulás összege.

Mit várhatunk még a programtól?

„A második nagyobb hullámot mi év végére várjuk – elsősorban megváltozott üzletpolitikánk miatt. Eddig ugyanis az autók átadását a támogatási összeg befolyásához kötöttük főszabály szerint. Családbarát szolgáltatói minősítésünkhöz híven azonban szerettünk volna további kedvezményt adni nagycsaládos ügyfeleinknek, akik így mostantól a hétszemélyes modelleket már az okmányirodai ügyintézés és az önerő teljes befizetése után átvehetik.

Ugyanakkor a MÁK-hoz beérkezett igénylések nagy része még elbírálás alatt van, így biztos, hogy 2020 első negyedévében is jóval több hétszemélyes autót fogunk átadni. Sajnálatos hír azonban, hogy a szigorodó EU-s CO2-előírások bevezetésével több gyártó is kénytelen leállítani bizonyos típusaik gyártását az európai piacra” – tette hozzá Markó Zoltán.

A cikk létrejöttét támogatta a Duna Autó.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Hét üléssel és elektromos hajtással jön az új Citroën C3 Aircross

További cikkeink a témában