A Land Cruiser éppen hatvan évvel ezelőtt kezdte meg a nemzetközi hódítását, és ennek alkalmából egy limitált szériás különkiadást készített belőle a Toyota. Nem aprózták el, a legnagyobb, 5,7 literes V8-as motort tették bele.

A hatvanas évektől forgalmazott harmadik generációs Land Cruiser tette legendává a típust, de a Toyota terepjárója már ennél korábban elkezdte a nemzetközi hódítását. Az ötvenes évek végétől kezdve exportálták a modellt Ausztráliába és Észak-Amerikába, és ezt a Toyota amerikai képviselete olyan különleges kiadással ünnepel meg, ami beindítja a birtoklási vágyat.

A praktikum jegyében leszerelik a más kiviteleken széria, de terepjáráshoz nem valami célszerű oldalsó fellépőket, és a krómdíszeket is elhagyják. A limitált széria mégis elég látványos külsőt kapott, a fekete metálfényhez jól illenek a bronzszínű BBS kovácsolt kerekek.

A hajtásláncok terén is biztosra mentek a Toyotánál,

az 1200 darabos széria minden egyes autóját a Land Cruiser motorpalettájának legnagyobb tagjával, az 5,7 literes V8-assal szerelik. 386 lóerőre és 543 Nm nyomatékra képes, természetesen mind a négy kereket hajtja, részlegesen önzáró Torsen differenciálművel és felezővel, amivel vélhetően sehol sem akadnánk el.

A keréktárcsák bronz árnyalata a kormánykeréken és az üléseken is visszaköszön, a felszereltség pedig tényleg hiánytalan. Szellőztetett első ülések, motoros állítású, fűthető kormánykerék, négyzónás klímaberendezés, JBL prémium hifi és vezeték nélküli telefontöltő is került az autóba.

Ez is érdekelhet:

Player Autószalon

Legfrissebb

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon