Egy csodálatosan szép és pokolian gyors dízelautó, amiből szinte sosem fogy ki a nafta - dióhéjban ez a Trident Iceni, amely bármelyik férfi képzeletbeli álomgarázsába az elsők között gurulna be.

Maga a kocsi egyáltalán nem újdonság, hiszen a nyitott tetős Gand Tourert már évek óta mutogatja a brit gyártó – teljes joggal –, de igazán nagy visszhangot csak az utóbbi hónapokban kapott, amikor a Trident végre előállt a kocsi Magna névre keresztelt kupé változatával is, ami – ha lehet – még szebb, mint a kabrió.

Nem véletlen, hogy az Icenire öröm ránézni, hiszen a formaterv olyan klasszikusokat idéz, mint a Ferrari 250 GTO, vagy a Jaguar E-type, de szerencsére a Tridentnél nem estek bele a klasszikus „ha szép, az sem baj, ha buta” hibába.

Az Iceni ugyanis nem csak az egyik legszebb kocsi , de egyben  a világ leggyorsabb dízelautója is, köszönhetően a 6,6 literes, V8-as teherautó-motornak, amelyet az angolok a General Motorstól akasztottak le. Még mielőtt elkezdenénk röhögni, emlékezzünk vissza, hogy minden idők egyik legjobb sportautóját, az első generációs Dodge Viper RT/10-et szintén teherautó-motor hajtotta, amivel szépen hülyére is verte a Chevrolet Corvette-et és többi kortársát.

A 395 lóerős és a nyomatékszorzó technológiának köszönhetően szinte hihetetlen, 948 Nm nyomatékú alapmodell 3,7 másodperc alatt gyorsul százra, a végsebessége pedig eléri a 306 km/h-t is, de ha ez nem lenne elég, akkor a Trident tervez egy 430 lóerős, valamint egy 660 lovas változatot is – utóbbit kifejezetten versenypályákra. A már említett nyomatékszorzó technológiának köszönhető az is, hogy az Iceni egészen hihetetlen hatótávval rendelkezik: a gyártó szerint 3200 kilométert is megtesz egy tankkal, ami azt jelenti, hogy Budapestről megállás nélkül elautózhatunk vele mondjuk Lisszabonba vagy Bagdadba.

Sajnos amit az üzemanyagköltségeken megspórolunk, azt a kocsi árán el is veszítjük, hiszen az Iceninek már az alapváltozata is 96 ezer fontba (kábé 36 millió forintba) kerül, aminél azért jóval olcsóbban is kaphatunk hasonló teljesítményű sportkocsit – még ha nem is ilyen gyönyörűt.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tömény elegancia ez az 1991-es Honda Legend Coupe

További cikkeink a témában