Mindenki tudja, hogy volt Porsche traktor, és a mai napig gyártanak Lamborghini mezőgazdasági gépeket, de azt talán még nem hallottad, hogy a Mercedesnek is készült saját traktorja.

Németországban a farmerek egyik kedvenc járműve volt a legendás Unimog, az Universal Motorgerät, azaz univerzális motoros eszköz, ami szinte mindenre alkalmas volt. Csak szinte, ugyanis volt néhány hátránya a traktorokkal szemben, a Mercedesnél ezért úgy döntöttek, hogy saját traktort fejlesztenek.

1967-ben indult a tervezés, és 1972-ben a hannoveri vásáron mutatták be a Mercedes első saját mezőgazdasági gépét, aminek MB-trac lett a neve. Az újdonság váratlan sikert aratott a német gazdák körében, hiszen

csak a vásár ideje alatt több mint 350 megrendelés érkezett rá, ezért hamarosan el is kezdődött a sorozatgyártása.

A mérnökök az akkor már elismert Unimog erősségeit ültették át a traktorba, aminek a felépítése bátran eltért a megszokottól.

Az első és a hátsó kerekei egyforma nagyok voltak, a kabint pedig pontosan középen helyezték el, ezért sokszor telefonfülkének nevezték. A megoldás azonban páratlan kilátást biztosított minden irányban.

A szimmetrikus felépítés előnye volt, hogy a traktor elejéhez és a végéhez egyformán lehetett munkaeszközöket csatlakoztatni, az összkerékhajtású, 12 előre- és 12 hátrameneti fokozattal rendelkező MB-trac pedig 180 fokban megfordítható vezetőüléssel is készült, amivel végképp minden irányban mehetett a munka.

Az első modellek még csak 70 lóerősek voltak, de a Mercedes folyamatosan fejlesztette a traktorokat,

az 1990-ben bemutatott utolsó széria 6 literes, hathengeres motorja már 156 lóerőre volt képes.

Az utolsó kiadás, a lenti képen látható Black Edition csak 190 példányban készült, ezért a gyűjtők körében olyan keresett típusnak számít, mint egy limitált szériás sportautó.

A Mercedes-traktorokat a guggenaui Unimog-múzeumban is meg lehet nézni

Ez is érdekelhet:

30 éve már volt elektromos autó a Mercedes 190-ből

De az elektromos Mercedes csak mostanában vált valóra.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Hamarosan itt az új BMW X3

További cikkeink a témában