Az ötven éve bemutatott Lamborghini Miura mára önmagában is egy vagyont ér, hát még akkor, ha olyan énekes vette újonnan, akit idén ütött lovaggá a brit királynő.

Ha híres popsztár vagy, akkor olyan autót vehetsz magadnak, amilyet csak akarsz. A képeken látható legendás autót Rod Stewart vette magának 1971-ben, 26 évesen, amikor éppen csak elindult a szólókarrierje. A Miura P400 S akkor 20 ezer dollárba került, most pedig ennek többszöröséért kerül eladósorba.

A Lamborghinit napokon belül Londonban árverezik el a Classic & Sports Car Show keretében, és mivel a 2016-ban lovaggá ütött énekes volt az első tulajdonosa, ezért mára egy vagyont ér, a kikiáltási ára egymillió dollár. Az értékét nem csökkenti, hanem inkább növeli, hogy jelenlegi tulajdonosa S-ről SV kivitelre alakíttatta át.

Ha október 29-én a brit fővárosban jársz, akkor azért is érdemes megkeresned az eseményt az Alexandra Palace-ban, mert nem csupán olyan aukcióból áll, ahol többek között egy Aston Martin DB5 és egy Jaguar XK120 is gazdát keres, hanem egy utcai felvonulásból, ahol mozgásban is láthatod ezeket a fantasztikus autócsodákat.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tömény elegancia ez az 1991-es Honda Legend Coupe

További cikkeink a témában