Az e.on bejelentette, hogy az oszlopain hamarosan fizetős lesz az elektromos autók töltése, amiért egy ideig még így is kevesebbet kell fizetni, mint más hálózatoknál.

Mind sejtettük, hogy az elektromos autók ingyenes töltése csak bevezető akció addig, amíg nagyobb számban elterjednek a tölthető hibrid- és villanyautók, ezért várható volt, hogy a Mobiliti után újabb oszlopokon lesz fizetős a töltés. Az e.on most elárulta, hogy a megjelenése óta ingyenes hálózatán mennyit kell majd fizetni.

Az energiacég átlátható és könnyen megjegyezhető díjakat talált ki, november 24-től a bevezető időszakban

az AC töltőknél 49 forint lesz egy kilowattóra és 4 forint egy perc, a gyorsabb DC töltőknél 57 forint egy kilowattóra és 11 forint egy perc.

A plusz percdíj azt a célt szolgálja, hogy a teljesen feltöltött autók ne foglalják az oszlopokat mások elől.

Az e.on oszlopok bevezető ára ezzel kedvezőbb lesz a többi fizetős hálózat jellemzően 100 forint körüli tarifájánál,

a percdíjat is beleszámolva 11 kilowattos AC töltésnél és 50 kilowattos DC töltésnél is körülbelül 70 forintra jön ki egy kilowattóra. A töltésért havi elszámolással is lehet majd fizetni, ezt 10 sikeres töltés után igényelheti majd minden felhasználó.

Az energiacég alkalmazása több más hasznos funkcióval is rendelkezik, például nemcsak lekérdezhető a kiszemelt oszlop foglaltsága, de érkezés előtt fél órával le is lehet foglalni, vagy értesítést kérni a töltő felszabadulásáról. A chatfunkcióval rá is kérdezhetünk, meddig marad a töltőnél az előttünk lévő autós.

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Verstappen a „semmiből” nyert, mégis Pérez szemfülessége miatt marad emlékezetes a sanghaji sprint

További cikkeink a témában