Ha nem válik be egy koncepció, attól még máshol sikert hozhat. A neves formatervezők által megálmodott tanulmányautók gyakran egészen más márkánál kerültek gyártásba – a következő modelleknél a hasonlóság nem a véletlen műve.
Audi Quartz Concept (1981) és Alfa Romeo GTV (1994)
Első pillantásra talán nem egyértelmű, de az Audi Quartz Concept már a nyolcvanas évek elején előrevetítette az Alfa Romeo ék alakú sportautóját. Csak meg kell nézned a karosszéria karakteres törésvonalát és a motorházfedél alá rejtett fényszórókat.
Nem véletlen, hiszen mind a két modellt a Pininfarina dizájnere, Enrico Fumia tervezte.
A Quartz Concept igazából nem is az Audi ötlete volt.
A német autómárka 1980-ban mutatta be a quattrót, az első nagyteljesítményű utcai autót, amit összkerékhajtással szereltek. Sergio Pininfarina meggyőzte az Audit, hogy adják neki az egyik első példányát, amiből tanulmányautót építhet.
A dizájn Enrico Fumia munkája volt, aki a korszak divatjának megfelelően simította el a hetvenes évekre jellemző ékformát.
A karosszérián körbefutó karakteres törésvonalon kívül szintén jellegzetesek voltak a mindössze 75 milliméter átmérőjű Carello projektoros fényszórók, amelyek a motorházfedélre vágott nyíláson keresztül világítottak.
Pininfarina modern anyagokkal kísérletezett a tanulmányautón, szénszálas anyaggal, kevlárral, kompozittal és polikarbonáttal.
A Quartz Concept ennek megfelelően csak 1200 kilogrammot nyomott, 90-nel kevesebbet a széria quattrónál.
A műszaki tartalom nem változott, a 2,1 literes, turbós öthengeres motor mind a négy kereket hajtotta.
A Quartz Concept pontosan egy évvel a quattro után, 1981-ben jelent meg a genfi autószalonon, ahol Sergio Pininfarina a svájci Automobil Revue-nek ajándékozta a magazin alapításának 75-ödik évfordulójára. A lapnál le is tesztelték a koncepciót, ami 7,1 másodperc alatt gyorsult százra.
Az Audi aztán visszavásárolta a prototípust, az ékforma pedig egy évtizeddel később egy egészen más márkánál bukkant fel. Az Alfa Romeo sportautó-hagyományait felelevenítő GTV első terveit Enrico Fumia készítette a Pininfarina stúdiónál 1987-ben, majd miután a Fiatnál elfogadták, már a saját stúdiójuk dolgozta ki a dizájnt Walter de Silva vezetésével.
Bertone Pirana (1967) és Lamborghini Espada (1968)
A Pirana születése egészen szokatlan, hiszen a londoni Daily Telegraph megbízásából készült. A hatvanas években Anglia autólázban égett, és az egyetlen példányban épített prototípussal a lapot kívánták népszerűsíteni.
A világ legjobb sportautójának szánták, ezért az autós újságírókat kérték meg, hogy írják össze egy tökéletes sportkocsi tulajdonságait.
A kiadónak bőven volt pénze a projektre, ezért egy működő prototípust rendeltek meg, amihez a Jaguar E-Type adta az alapokat. A karosszéria tervezését pedig a torinói Bertone stúdióra bízták, ahol Nuccio Bertone egy tehetséges fiatal dizájnernek adta a feladatot.
A Miura megalkotásával már bizonyított Marcello Gandini ismét egy zseniális formát álmodott.
A műszaki alapok változatlanul kerültek át a Jaguarból, a 4,2 literes, soros hathengeres motorja 265 lóerőt teljesített,
amivel 7,1 másodperc alatt gyorsult százra, a végsebessége meghaladta a 235 km/órát. A premierjét 1967-ben a londoni autószalonon tartották, majd kiállították Torinóban és New Yorkban is, a Daily Telegraph végül potom áron vált meg tőle.
A feledésbe merült prototípus nemrég előkerült, és ismét eredeti formájában pompázik, 2019-ben 324 ezer dollárért adták el egy aukción. A Pirana formája pedig nem véletlenül annyira ismerős, hiszen
megszólalásig hasonlít Gandini következő alkotására, a '68-as genfi autószalonon bemutatott Lamborghini Espadára.
BMC 1800 Berlina Aerodinamica (1967) és Citroën CX (1974)
Az Austin és Morris márkákat tömörítő British Motor Corporation számára a hatvanas években a Pininfarina tervezett egy lenyűgözően áramvonalas limuzinkarosszériát. A dizájnja feltűnően hasonlít a későbbi Citroën-modellekre, de a franciák nem az eredeti terveket használták fel, csak inspirálódtak belőle.
A Pininfarina már korábban is dolgozott a BMC-nek, de az 1964-ben bemutatott Austin 1800 szokatlan arányaitól már nem voltak elragadtatva. 1967-ben kevesebb mint három hónap alatt építettek egy lenyűgöző tanulmányautót, ami
azt mutatta meg, hogy mit kellett volna gyártania az angoloknak a hetvenes évek hajnalán, ha elég bátrak lettek volna hozzá.
A szokatlannak számító kupélimuzin a Pininfarina stúdiójában dolgozó Leonardo Fioravanti alkotása, aki már a diplomamunkájában is áramvonalas formákkal kísérletezett. A hosszú, burkolt orrával és a Kamm-féle lecsapott hátsó részével
a tanulmányautó előrevetítette, hogy milyenek lesznek a hetvenes évek autói – elsősorban a Citroënnél.
A torinói autószalonon bemutatott koncepció nem kellett a BMC-nek, de az akkor a Citroënnél alkotó formatervező Robert Opron nem titkolta a lelkesedését iránta, és
nem nehéz belátni, hogy micsoda inspirációt jelentett számára a Citroën GS és CX tervezésénél.
A britek pedig csak évekkel később hasznosították az ötletet a Rover SD1-hez, ami messze nem lett olyan szép, mint a Pininfarina eredetije.
Lamborghini P132 (1985) és Cizeta-Moroder V16T (1991)
1985-ben, amikor a Lamborghininél hozzáfogtak az új szupersportautójuk tervezéséhez, azt a Marcello Gandinit kérték fel, aki a két közvetlen elődje, a Miura és a Countach dizájnját is alkotta. A márka azonban 1987-ben a Chrysler tulajdonába került, és az amerikaiak nem voltak lenyűgözve az ék alakú prototípustól.
A Chrysler ezért megbízta az amerikai formatervező stúdióját, hogy finomítson a terveken.
Tom Gale vezette a munkát, akinek a nevéhez később olyan izgalmas sportautók fűződtek, mint a Stealth, a Viper és a Prowler. Az eredeti vonalakat lekerekítették, amivel ugyan kivívták Gandini haragját, 1990-ben mégis ezzel a formával került gyártásba a Diablo.
Az eredeti tervek sem vesztek el: nagy érdeklődést mutatott irántuk Claudio Zampolli, aki társa, Giorgio Moroder zeneszerző bevonásával Cizeta Moroder néven váltotta valóra a Gandini alkotását. Moroder kiszállt a projektből, de a Cizeta
kis darabszámban gyártásba került Modenában, különlegessége a négy bukólámpája és a 6 literes V16-os motorja volt.
