Max Verstappen csak a harmadik sorból rajtolhat a Kínai Nagydíjon, a holland viszont nem elégedett az ötödik helyezéssel, amit részben Sebastian Vettelnek köszönhet.

Az történt, hogy a Q3 hajrájában az utolsó köröknél besűrűsödött a mezőny, Max Verstappen Charles Leclerc mögött autózott tartva a távolságot, közben viszont Sebastian Vettel a hajtűkanyar külső ívén megelőzte a hollandot (és egyébként a két Renault is így tett), aki így nem tudott javítani idején, mivel nem tudta leintés előtt megkezdeni az utolsó mért körét – Verstappen tombol és sportszerűtlenségről beszél:

Vettelt viszont nem hatja meg a dolog:

„A csapat szólt, hogy a határon vagyunk és csak tíz másodpercem maradt, ki kellett találnom valamit. Nem tudom, hogy a többieknek nem szóltak-e, hogy gyorsítsanak fel, de szerintem az lett volna a legjobb mindenkinek. Siettem, hogy felérjek a körre, úgy tűnt, a többiek nem igazán aggódtak emiatt.”

És szerinted...?

(Fotó: Getty Images)

Player Autószalon

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon