Figyelmeztették Fernando Alonsót. Mondjuk egy kicsit későn, hiszen már teljesen biztos, hogy jövőre visszatér.

Fernando Alonso 2018 év végén hagyta ott az F1-et, jövőre, azaz 2021-ben azonban ismét a mezőny tagja lesz, két év szünet után ugyanis a Renault színeiben fog versenyezni, vagyis annál a csapatnál, amivel két világbajnoki címet is nyert.

Kissé libabőrös érzés Fernando Alonsót újra F1-es autóban látni

Most már tényleg elhisszük, hogy jövőre visszatér a kétszeres világbajnok spanyol.

Azonban nem mindenki tartja olyan jó ötletnek a spanyol visszatérését, közéjük tartozik a korábbi F1-es pilóta, Felipe Massa is, aki szerint bár egykori ferraris csapattársa kivételes tehetség, azért csak kihagyott két évet az F1-ben, ráadásul egy olyan csapatnál fog versenyezni, amely nem tartozik az élmezőnyhöz.

Massa a legendás Michael Schumachert hozta fel példaként, aki hét világbajnoki címmel a zsebében és három év kihagyás után 41 évesen tért vissza a Mercedesszel egy messze nem nevezhető sikeres három idény erejéig:

„Nem szabad elmenni szó nélkül amellett, hogy ennek negatív hatása is lehet, ahogy Schumacher esetében is láthattuk, aki három év kihagyás után nem tudott visszatérni arra a szintre, ahol korábban volt. Az életkor fontos tényező. Fernando 40 éves lesz és 20-25 éves pilótákkal kell versenyeznie. (...) Az F1 számára viszont mindenképpen pozitív, hogy Fernando visszatér.” 

Eközben...

"Hamilton sem a hét világbajnoki címet, sem a lovagi címet nem érdemli meg"

Van, aki szerint Hamilton nem érdemli meg, hogy a sportág legnagyobbjai között tartsák számon. Természetesen indok is van. Mi a véleményed erről?

(Forrás: planetf1.com, fotó: Renault F1 Team)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tömény elegancia ez az 1991-es Honda Legend Coupe

További cikkeink a témában