Meglepő lenne, meg nem is.

Sebastian Vettel sorsa egyelőre még nem dőlt el, ami biztos: szerződése 2020 végén lejár a Ferrarival. Pletykák szerint a négyszeres világbajnok a Mercedeshez vagy a McLarenhez is igazolhat – előbbire még maga Vettel is utalgatott –, és még az is benne van a pakliban, hogy visszavonul.

Maga Vettel egyébként úgy nyilatkozott, hogy folytatni szeretné, vagyis nem akarja elhagyni az F1-et, ugyanakkor ennél konkrétabbat nem mondott, csakhogy most azon van, hogy a lehető legjobbat hozza ki a Ferrariból – a csapat egyébként öt futamot adott neki a bizonyításra, de a koronavírus-járvány miatt most az F1 teljesen leállt május végig.

A Renault-nál is kérdéses, hogy mi lesz Daniel Ricciardóval, az idény végén ő is távozhat, Cyril Abiteboul csapatfőnök ebben az esetben akár Vettelt is elfogadná nagy duzzogva a csapatába:

„Nem mondanék nemet, ő egy nagyszerű pilóta, egy nagy bajnok. Már dolgoztunk együtt a motoron, és nyertünk is együtt”

– ezzel a francia arra utalt, hogy Vettel mind a négy világbajnoki címét Renault-motoros Red Bull-lal nyerte meg, ez pedig akár a németnek is vonzó lehet.

Ugyanakkor azt is hozzátette Abiteboul, hogy nem fognak minden erejükkel azon lenni, hogy megszerezzék Vettelt, ha úgy alakulna, hogy Ricciardo lelép, mert van pilótaakadémiájuk és inkább a jövő versenyzőire koncentrálnának.

(Forrás: gptoday.net, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Ilyen lesz a Kawasaki első hidrogénhajtású motorkerékpárja

340 lóerős családi villanybusz a Volkswagen ID. Buzz GTX

További cikkeink a témában