Dinamós lámpa? Elemes? Sokkal menőbben is felhívhatjuk magunkra az őrült kamionosok figyelmét a sötétben.

Az ötlet zseniális, a kivitelezés egyszerű, a hatás pedig arcátlanul menő. Igaz, hogy a Zulu is csak egy sima acélvázas bringa, de ha egy órácskát napoztatjuk, akkor a naplemente után világít a vázon a festék, úgyhogy mindennél könnyebb menőzni vele. Emellett úgynevezett flip-flop aggyal szerelték fel, ami azt jelenti, hogy a hajtás felőli perem kihúzásával illetve betolásával egy szempillantás alatt  lehet váltani a fix- és a szabadonfutós tekerés között, úgyhogy a fixisek sem panaszkodhatnak.

Az ára 399 dollár (kb. 90 ezer forint), ebbe a vázon és a hajtóműn kívül még egy nyereg és egy kormány foglaltatik benne, de hát aki komolyan veszi a menőzést, az úgysem fogja magát csomagtartóval, kosárkával, bringás oldaltáskákkal, visszapillantókkal és egyéb kiegészítőkkel égetni a romkocsmák előtt. Egyetlen hátránya az  lehet a Zulunak, hogy biztosan nem csak mi gerjedünk rá, hanem nagyon sokan mások is, akik között előfordulhatnak olyan rossz fejek is, akik úgy fogják érezni, hogy haza kell vinniük a biciklit. Tehát a minimum, hogy beszerzünk hozzá egy olyan lakatot, ami nagyjából annyiba fog kerülni, mint maga a bringa, de ellenáll a láncfűrésznek is.

Tovább:
Tekerjen helyetted a villanymotor! – Elektromos biciklik, nem csak lustáknak
Legyél motoros Darth Vader! – Matt bukósisak a Belltől
Motor, amely nem borul fel, és két ajtaja van

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tömény elegancia ez az 1991-es Honda Legend Coupe

További cikkeink a témában