Az egyik legújabb divat a veterán járművek elektromos hajtásúvá alakítása, és a Volkswagen legendás kisbusza sem kerülhette el a sorsát. Az e-Bulli a gyáriak által épített változat, ami kétszer olyan erős, de nagyon drága is lett.

1950-ben jelent meg a Volkswagen ikonikus kisbusza, ami egy generáció jelképévé vált, és a mai napig kedvelt veterán. Nem egyszer készült már elektromos hajtású változat belőle, most pedig a gyáriak mutatták meg a sajátjukat. Az e-Bulli nem egyszerűen új motort kapott, a teljes koncepciót kidolgozták, amit egy csodaszépen felújított példányban mutattak meg.

Az 1966-ban gyártott Samba kisbusz eredeti motorja mindössze 44 lóerőre és 102 Nm-re volt képes, ehhez képest az e-up!-ból származó elektromotor 83 lóerős és 212 Nm a nyomatéka, amivel szinte repül a kisbusz.

Az eredeti Volkswagen sebessége éppen elérte a 105 km/órát, a modernizált változatnak pedig a 130 km/órás autópályatempó sem okoz gondot.

Még úgy is fürge az e-Bulli, hogy a padló alá rejtve viszi a 45 kilowattóra kapacitású akkumulátort, amivel egy feltöltéssel 200 kilométer a hatótávja.

A töltés pedig példásan gyors, otthoni konnektorról 2,3 kilowattal, utcai oszlopról akár 22 kilowattal, villámtöltővel pedig 50 kilowattal is töltődik, amivel nem egészen egy óra kell csak a teljes töltöttség eléréséhez.

A Volkswagen a teljes koncepciót kidolgozta, ezért az e-Bulli modernebb, hátul multilink futóművet és elöl-hátul tárcsafékeket is kapott.

A műszeregységbe a töltöttséget mutató kijelző került, és az irányt egy automata váltókarral választhatjuk ki. Az utóbbi kissé anakronisztikusan mutat a hibátlan stílusú belsőben, amit tökéletesen otthonosra restauráltak.

A vászontetős e-Bulli fényszórója LED-es, és a modern jellemzőit jól elrejtették,

a töltőcsatlakozó a felhajtható hátsó rendszámtábla mögé került, a navigációra pedig a tetőbe rejtett iPad szolgál.

A tulajdonos okostelefonos alkalmazással csatlakozhat az autóhoz, és lekérdezheti az akkumulátor töltöttségét, vagy a töltés hátralévő idejét.

A gyáriak már korábban felvették a kínálatba a klasszikus Bogár elektromos változatát, és mostantól az e-Bulli átépítőkészlet is rendelhetővé vált.

Az ára azonban jelzi, hogy tehetős veteránosnak kell lenni hozzá, ugyanis 64 900 euróba, azaz 22,7 millió forintba kerül,

és ebben az alapul szolgáló kifogástalan állapotú Samba ára még nincs benne, pedig azért is általában egy vagyont kérnek.

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Ilyen lesz a Kawasaki első hidrogénhajtású motorkerékpárja

340 lóerős családi villanybusz a Volkswagen ID. Buzz GTX

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés