A leleplezésére egy kicsit még várni kell, de a terveket már megmutatta a Volkswagen a Golf nyolcadik generációjáról. A dizájn evolúciója mellett a digitális képernyők hódítására számíthatunk.

Két hét múlva, október 24-én mutatja be a Volkswagen az egyik legfontosabb újdonságát, a nyolcas Golfot. A kompakt modell prototípusát álcázva már megmutatták, de abból csak az derült ki, hogy a jellegzetes alakját megtartja az autó. Most a dizájnerek rajzait láthatjuk, amiből már jobb képet kaphatunk arról, milyen is lesz a következő Golf.

Amit sejteni lehetett, most már biztos, a Golf teljesen új formájú fényszórókat kap,

az embléma körüli hűtőmaszk egészen keskeny sávra vált, a lökhárító légbeömlője azonban nagyobb lesz. A nyolcas Golf valamivel sportosabb, szigorúbb kinézetű lesz a jelenlegi modellnél, főleg a képeken is látható, izgalmas mintájú felnikkel.

A belső térben nagyobb újdonságokra számíthatunk. A kormánykerék mögött még nagyobb méretű képernyő vetíti a műszereket, és jobbra ennek folytatása lesz a hasonlóan méretes, magasra tett érintőképernyő. A Golfban a kormánykeréken kívül alig lesznek hagyományos értelemben vett kapcsolók, és a váltókar is jóval kisebb lesz a jelenleginél.

Érdekes a Golf evolúcióját szemléltető grafika is:

Ez is érdekelhet:

Player Autószalon

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon