2030-tól csak elektromos autót gyárt a Volvo – ha ilyen ütemben folytatódik az autópiac átállása. A C40 Recharge az első olyan Volvo, ami kifejezetten elektromosnak készült.

Az elektromos autózás nem a jövő, hanem a jelen.

Ennek a jelennek a része a Volvo C40 Recharge, ami közös gyártósoron készül az XC40 elektromos és hagyományos hajtású változataival Gentben, Belgiumban. Ezt nem csak úgy mondják, saját szememmel láttam. Az XC40 és C40 elektromos változatai a gyártás közben egészen sokáig nem is különböztethetők meg: a két autó között alig van centiméterekben kifejezhető különbség (4,4 méteres hosszúság, 2,7 méteres tengelytáv), csak a terminus technicus szerint házasságnak nevezett legfontosabb fázisban, a karosszéria és hajtásrendszer találkozásakor derül ki, melyik-melyik.

Apropó Volvo-gyár: többfele jártam már autóösszeszerelő üzemben, de ennyire jókedvű társaság talán még sehol sem fogadott (dehogy fogadott, dolgoztak, láthatóan tudomást sem vettek rólunk). Szóval egyszerűen csak vidáman végezték a dolgukat. Már a bejáratnál vetített imidzsvideóból kiderül, a Volvo-gyárban magas szintre csavarták a humorfaktort: jókedvű munkások kora reggel versenyfutással közelítik meg a gyárkaput, hogy minél előbb elfoglalhassák helyüket az aznapra tervezett pozícióban. Mondjuk az is az örömteli munkavégzés mellett szólhat, hogy a tipikusan férfimunkakörnek gondolt autógyártásban saccra egálban van a férfi-nő arány.

És még egy fontos üzenet a gyárból: a Volvo már 2008 óta használ a termelési folyamat során megújuló energiát (vízierőműveket, szélerőműveket és napenergiát), 2020-tól, az elektromos autók megjelenésével pedig újrafelhasznált műanyagok is kerülnek az autóikba.

Mert a Volvo nem csak az elektromos átállást tűzte ki célként, hanem azt is, hogy 2040-re klímasemlegesé tegyék az egész vállalat működését.

XC40 vs C40

Hosszra és tengelytávra azonosak, de a C40 alacsonyabb, kedvezőbb légellenállású, kupé-terepjáró formájú jármű. És még valami: a C40 már a jövő generációjának szól, akik interneten, rövid ismertség után rendelnek autót, 22 millióért. Tudom, ez a Volvo világában, és azon az autópiacon, amit eddig ismertünk, teljesen valószerűtlen folyamat. De ha a Tesla el tud adni több százezer autót valódi bemutató nélkül, akkor a tradicionális gyártóknak is előbb-utóbb menni fog. Az online értékesítést segíti, hogy az opciók száma korlátozott, felszereltségi szintből pedig nincs csak egy: a full-full – bőr nélkül. Az állati eredetű bőr felhasználását etikai okokból mellőzi a Volvo a C40-ben, és a jövő autóiban is egyre ritkábban fogunk vele találkozni. Felárért vonóhorgot, metálfényezést (például fjordkéket) és húszcolos felnit tudunk rendelni, valamint olyan dekorbetétet, amire az Abisko nemzeti park domborzati térképét nyomtatják 3D-ben.

És milyen vezetni?

Egyféle hajtáslánccal, dupla motorral, elöl-hátul hajtott kerekekkel és 4,6 másodperces gyorsulással a sportosabb Volvók közé kéne sorolni a C40-et, ha a volán mögé ülve nem szállna meg minket a semmihez sem hasonlítható skandináv életérzés. Pedig ezúttal még a világosabb színeket sem vetették be, hogy a norvég fjordok mellé képzeljük magunkat, sőt, az üvegfelületből is kevesebb van (hátul kifejezetten szűk a látótér a kupéforma miatt), mégis magas fokon érezhető a lagom. Se nem kevés, se nem sok – pont elég. Mondjuk lóerőből több is van, mint elég, egészen pontosan 408. De hogy a felesleges száguldásnak elejét vegyék, 180 km/órában korlátozzák a végsebességet (ahogy egy ideje minden Volvóban).

Beállítható az egypedálos vezetés, de ha a hagyományos autó-vezető viszony híve vagy (ahogy én is), a kisebb regeneratív fékerővel hagyományosan is vezethető a C40. Ha kellemes tempóban haladunk, 20 kWh körüli fogyasztás érhető el, ami egy két tonnát is átlépő terepjáróval vállalható érték. A 75 kWh-s akkuval nagyjából 400 kilométer körüli hatótávot tehetünk meg, vagyis a hatótávpara nem ront rád.

Amiben kifejezetten erős a konkurenciához képest a C40, az a fedélzeti rendszer. Saját fejlesztés helyett a Google-lel közösen tervezik a mindenre rálátó központi komputert, aminek alaptulajdonsága, hogy folyamatosan frissíthető online, távolról is elérhető, és tartalmazza azt a lehetőséget is, hogy később egymással is kommunikáljanak az autók. Ha ez az idő is eljön, a Volvód már hamarabb fogja tudni, milyen útviszonyokra, közlekedésre számíthatsz, és merre kerülj, ha dugó van.

A C40 a jelen autója, de egy picit felvillant abból is, milyen lesz a jövő.

Ez is érdekelhet:

Klasszikus, de nem sláger – Volvo S60 B3-teszt

Mintha sokaknak elkerülné a figyelmét, de léteznek még négyajtós karosszériájú autók. A kisebbik Volvo szedán alapváltozatának léte ráadásul nagyon indokolt is, csak ezt az indokot nem a tömegigény adja.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tömény elegancia ez az 1991-es Honda Legend Coupe

További cikkeink a témában