A Tesla gigaprésgépe után a Volvo is megépíti a magáét. A Mega Casting során egy darabból készülnek majd olyan nagy szerkezeti elemek, amelyeket eddig apró darabkákból legóztak össze a gyártásban.

Csodálatos animációt küldött a Volvo arról, hogy készíti majd el egy nagy, forró alumíniumtömbből, egy lépésben új présgépük az elektromos Volvók egyes alkatrészeit. Egy ilyen vázszerkezet-elemet eddig több kis alkatrészből volt szokás összeszerelni az autóiparban, de a Volvo torslandai gyárában hamarosan már egyetlen egység lesz az egész:

Az új öntési-préselési eljárás a Volvónál a Mega casting nevet kapta, amiről persze rögtön eszünkbe is jutott, hogy ilyet, hasonló néven láttunk már valahol. Hát persze: a Teslánál. Csak éppen az amerikai villanyautós cég Giga Press nevű, a Volvóéhoz kísértetiesen hasonló berendezés építése hangyányival előbbre jár. Náluk nem csak animáció van arról, hogy milyen lesz majd ez a berendezés, hanem a kaliforniai gyár öntőprése annyira készen van, hogy tavaly tavasszal már konkrétan ki is gyulladt egy kicsit.

Az egy darabból álló nagy szerkezeti elemek alkalmazásával egyszerre érhető el súlycsökkentés és hasznos tér felszabadítása az autókban, illetve a költségek és az ökológiai lábnyom csökkentése a gyártási folyamatban.

Azért egy márkafelirat lézeres bevágása a kész munkadarabba még bele kell hogy férjen, ha a hatékonyságot nem is növeli ez a technológiai lépés

A Volvónál nem csak présgépet építenek a torslandai üzem elektromos autók gyártására való felkészítése során. Az összesen tízmilliárd svéd koronás, kb. egymilliárd eurós fejlesztés költségvetése kiterjed egy új akkumulátor-összeszerelő üzem felépítésére és a fényezőüzem valamint az összeszerelő csarnok teljes felújítására is. Megújulnak a raktárépületek, az irodák és a fizikai dolgozók pihenőszobái, öltözői is.

A Volvo az európai autógyártók között is különösen ambiciózus a teljesen elektromos járművek gyártására való átállási törekvéseiben. A svéd márka már 2030-ra ki akarja futtatni a belsőégésű motorokat kínálatából.

A Volvo Concept Recharge, minden tisztán elektromos jövő-Volvo ősatyja

Torslandában jelenleg évente 300 ezer autó elkészítésére elegendő a gyártókapacitás. Ezzel az 1964-ben megnyitott üzem a Volvo legnagyobb autógyártó telephelye. Jelenleg három műszakban 6500 ember dolgozik ebben a gyárban.

Az animációban és a képeken a Concept Recharge szerepel, a jövő villany-Volvóinak archetípusa:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Ilyen lesz a Kawasaki első hidrogénhajtású motorkerékpárja

340 lóerős családi villanybusz a Volkswagen ID. Buzz GTX

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés