A vezeték nélkül tölthető elektromos autó nem újdonság, de a Volvo most nagy lépést tett előre, hogy valóra is váljon. Az elektromos hajtású XC40-ből egy kisebb flotta intenzív tesztjét kezdték meg Svédországban.

Az elektromos autók használatának egyik kényelmetlensége, hogy a töltésnél bajlódni kell a kábelekkel, tölteni pedig gyakrabban kell, mint a benzines autókat tankolni. Ezt a hátrányt küszöbölné ki a villanyautók vezetéknélküli tölthetősége, amivel jó pár gyártó próbálkozott már, de még egyiknek sem sikerült gyártásba adnia.

A BMW-nél már öt éve megmutatták nekünk a vezeték nélkül tölthető hibrid 530e-t
A Volvo most nagy lépést tett annak érdekében, hogy a vezeték nélkül tölthető elektromos autó valóra váljon.

Összefogott a Cabonline nevű taxicéggel, és egy kisebb flotta elektromos hajtású, vezeték nélkül tölthető XC40 Recharge prototípus intenzív tesztjét kezdte meg Göteborgban, hogy kiderüljön, mennyire válik be a technika.

A koncepció ígéretes, hiszen az okostelefonok vezetéknélküli töltéséhez hasonló technika kerül az autókba és a kijelölt parkolóhelyekre is. A sofőrnek nincs más dolga, mint pontosan a parkolóhely fölé állni, amiben 360 fokos képet adó kamerarendszer segíti, és automatikusan indul is a töltés.

A 40 kilowattos töltési teljesítmény egy átlagos villámtöltőéhez fogható gyorsaságot ígér.

A teszten részt vevő autókat nem kímélik, hiszen három éven keresztül napi 12 órát használják őket, évente 100 ezer kilométert tesznek meg velük. A Volvo kísérletében ezért nemcsak a vezetéknélküli töltőrendszer vizsgázik, hanem az is kiderül, hogy mennyire bírják a taxizás strapáját az XC40 Recharge modellek.

Ez is érdekelhet:

Új arcot kapott a Volvo legkisebb szabadidő-autója

Az XC40-nek frissebb külsőt, a C40-nek új belépőmodellt hozott a megújulás.

Így működik majd a Volvo óriási új öntőprése

A Tesla gigaprésgépe után a Volvo is megépíti a magáét. A Mega Castinggal egy darabból készülnek majd az új villany-Volvók nagy szerkezeti elemei.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Guruló korlenyomat ez az öreg Peugeot lakóautó

Szeretnél luxusban és csendben messzire menni? – Nissan Ariya-teszt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés