Még sok tökéletesítésre szorulnak az önvezető autók, de az Uber mellett nagy erőkkel dolgozik ezen a Google érdekeltségébe tartozó Waymo. Még az idén elkezdik a teszteket a tisztán elektromos hajtású önvezető Jaguar I-Pace-szel.

Nem adja fel az önvezető autók fejlesztését a Google anyacége, az Alphabet érdekeltségébe tartozó Waymo, hiszen most bejelentette, hogy az eddig használt Chrysler Pacifica kisbuszok mellé egy másik crossovert, a tisztán elektromos hajtású Jaguar I-Pace-t is felveszi a tesztjárművek közé. A prototípusát most mutatták be a New York-i autószalonon.

Az önvezetésre is képes I-Pace szemmel láthatóan különbözik a többi Jaguartól, hiszen a tetejére és a sárvédőjére az önálló vezetéshez szükséges érzékelők kerültek, igaz, áramvonalas burkolat alá rejtve. Minden másban megegyezik azzal, ami hamarosan szériagyártásba kerül az ausztriai Grazban: 400 lóerőre és 696 Nm-re képes, 4,5 másodperc alatt gyorsul százra.

Nagy tervei vannak a Waymónak a Jaguarral, hiszen a következő két évben összesen 20 ezer I-Pace-t vennének használatba, először tesztre, majd az önvezető flottába. Már az idei év végén megkezdődnek a tesztek az Egyesült Államokban, amikor a közönség is kipróbálhatja az okostelefon-alkalmazással hívható autókat, és 2020-tól indulna az éles üzem.

Nézd meg, mi történt nemrég az Uber önvezető autójával:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

Kényelmes tempónál is könnyen történhet hatautós baleset az autópályán

Öt autó, aminek a bemutatója után meg kellett változtatni a nevét

További cikkeink a témában
Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?
Hirdetés