Odamondták a Mercedes-csapatfőnöknek.

Nem titok, hogy a Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff nemrég részesedést vásárolt magának az Aston Martinban, ahol Lawrance Stroll a többségi tulajdonos, vagyis akárhogy is nézzük, azért csak közelebb került egymáshoz a két F1-es csapat, a Mercedes és az Aston Martin (ami ugye a Racing Pointból lett).

A korábbi csapatfőnök, Colin Kolles számára fura ez az üzleti kapcsolat kettőjük között, szerinte a 2021-as idényre az Aston Martinhoz szerződő Sebastian Vettel akár pórul is járhat.

„Véleményem szerint Wolff és Stroll párosa nagyon veszélyes Vettelre nézve. Rengeteg dolog folyik a háttérben.”

Kolles ugyanakkor nem tért ki azokra a bizonyos tényezőkre, amik a négyszeres világbajnok pilótát akadályozhatják, ugyanakkor annyit még elejtette, hogy

„Wolffot egyszerűen csak úgy hívják, hogy Stroll ölebe. Ezt maga Bernie Ecclestone aggatta rá.”

Eközben:

Pont annyival csökkentette Hamilton fizetését a Mercedes, amennyivel többet akart a brit

Jelentősen kevesebbet kap idén a címvédő a címvédőtől, persze az így sem kevés pénz.

(Forrás: planetf1.com, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Szeretnél luxusban és csendben messzire menni? – Nissan Ariya-teszt

A Volvo végleg felhagyott a dízelmotoros autók gyártásával

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés