A fejlett piacoknak még mindig nincs vetélytársa – állítja a Fidelity Worldwide Investment. A nemzetközi alapkezelő munkatársai évi 17 ezer, nagyrészt cégvezetőkkel, döntéshozókkal folytatott megbeszélés alapján mérték fel a következő év lehetőségeit. Elgondolkodtató statisztikák következnek.

A bizalmi index a világ összes többi régióját, többek között Európát és Amerikát is megelőzve a japán vállalatok iránt nőtt a legnagyobb mértékben – derült ki a Fidelity Worldwide Investment által 159 részvény- és kötvényelemző körében elvégzett 2015-ös felmérés eredményéből. A Fidelity hangulati mutatói szerint a fejlett országok vállalatai magasabb pontszámot érnek el a bizalom, az ipari nyereség és a mérleg stabilitása terén.

Bizakodóbbak a vállalatvezetők, mint egy éve

Az első kézből származó vélemények alapján minden harmadik Fidelity elemző arra a véleményre jutott, hogy a világ vállalatvezetői jelenleg bizakodóbbak, mint 12 hónappal ezelőtt voltak. Japánban a bizalmi index értéke 50%-ra nőtt, utána Európa (42 %) és az USA (37%) következik. A japán vállalatok a felmérésben értékelt minden más mutatóval kapcsolatban is pozitívabban nyilatkoztak, mint a többi térség válaszadói. Kiemelendő, hogy a Fidelity elemzői szerint a vállalatvezetők elsősorban Japánban számítanak arra, hogy mind az ipari hozamok, mind az osztalékfizetések mértéke javulni fog.

A Fidelity globális hangulati indexe

A vállalati vezetők bizalmi szintje – és négy további tényező – alapján kialakuló Fidelity Globális Hangulati Indexe a 2014-es 6,4 pontról kissé visszaesett, és jelenleg 5,7 ponton áll. A felmérés a regionális differenciálódás mértékének növekedésére is rámutatott; a fejlődő piacok érték el a legmagasabb pontszámot – az élen Japán végzett (7,1 pont), utána Európa (5,8 pont) és az Egyesült Államok (5,6 pont) következtek.

A Fidelity Global Sentiment Index 1-től 10-ig terjedő skálán mozog, a legpozitívabb érték a 10

A bizalom Japánban van

A vállalatvezetők bizalmi indexén kívül Japán az elemzőknek a tervezett tőkeberuházások mértékének változásával kapcsolatos előrejelzései tekintetében is jól szerepelt. A Fidelity Japán-elemzőinek kb. 80%-a egyenletes mértékű vagy növekvő tőkeberuházási kedvre számít (USA: 74%, Európa: 64%). Négyből három elemző (75%) szerint a japán vállalatok tőkearányos megtérülése növekvő mértékű lesz, míg Európával kapcsolatban ez az arány csupán 36%. Az Egyesült Államokat értékelve csupán minden negyedik elemző (23%) véli úgy, hogy nőni fog a megtérülés. A vállalati mérlegek stabilitásával kapcsolatos kilátások Japán esetében szintén pozitívak: a Fidelity Japán-elemzőinek 70%-a úgy véli, hogy a vállalatok mérlegei stabilabbak lettek – ez jobb arány, mint ahányan Európával kapcsolatban ugyanezt gondolják (67%). Az Egyesült Államok vonatkozásában csupán az elemzők fele (50%) van ezen a véleményen.

Rikkerink hozzátette: „A szilárd vállalati mérlegek láttán az elemzők növekvő osztalékkifizetésekre is számítanak. A megkérdezett elemzők háromnegyede arra számít, hogy a következő tizenkét hónapban a japán vállalatok növelni fogják a részvényeseiknek kifizetett osztalékok összegét.”

Feltörekvő piacok és Kína

A feltörekvő piacok kilátásai azonban nem ennyire kedvezőek. A regionális rangsorban az EMEA-országok (Kelet-Európa, Közel-Kelet és Afrika) csoportja, valamint Latin-Amerika áll az utolsó helyen: Globális Hangulati pontszámuk 4,3 pont. Az elemzők kb. 59%-a szerint a vállalatvezetők bizalmi szintje jelentős vagy nagyon jelentős mértékben csökkent az általuk vizsgált országokban, és az elemzőknek mindössze 8%-a számolt be a vállalatvezetők bizalmi szintjének növekedéséről.  A válaszadók fele (50%) úgy véli, hogy az előttünk álló egy év során a vállalatok visszafogják majd tőkeberuházásaikat. Ennek elsősorban az energiaszektornak az olajár bedőlése miatt tapasztalható gyengélkedése az oka, de az is hozzájárul, hogy az erős dollár miatt a régióban csak drágábban lehet finanszírozáshoz jutni.

A Fidelity Worldwide Investment-ről

A világszerte 276 milliárd dollár értékben kezelt eszközökkel (Assets under Management) és 81 milliárd dollár értékű adminisztrált eszközökkel (Assets under Administration) rendelkező Fidelity minden régiót, ipari ágazatot és befektetési osztályt lefedő, aktívan kezelt befektetési megoldásokat kínál.

Célcsoportjai között a magánbefektetők mellett megtalálhatók pénzügyi tanácsadók, vagyonkezelők, pénzintézetek, vállalkozások és intézményi befektetők is.

A FIL Limited márkájaként működő Fidelity Worldwide Investment több mint hatezer munkatársat foglakoztat a világ 25 országában. A vállalat 1969-es alapítása óta magántulajdonban van, amelynek meghatározó előnye, hogy nem kell a részvényesek rövid távú érdekeihez igazodnia, hanem a befektetők hosszú távú érdekeire tud összpontosítani.

A Fidelity Worldwide Investment az osztrák, cseh, szlovák és magyar ügyfelek összesen 2,2 milliárd eurós alap-vagyonát kezeli.

Kína tekintetében az elemzők harmada számolt be arról, hogy nőtt az általuk vizsgált vállalatok vezetőinek bizalmi szintje, és a Kínával foglalkozó elemzők több mint 80%-a számít arra, hogy idén nőni fog az osztalékok mértéke. „Kínával kapcsolatban óvatosak vagyunk, mivel lassul a gazdasági növekedés – mondta Rikkerink. – Ugyanakkor nem valószínű, hogy 2015-ben rendszerszintű válságra kerülne sor, és a gazdasági növekedés lassulása ellenére továbbra is kínálkoznak lehetőségek a rendszeres jövedelem reményében befektetők számára a világ egyik legnagyobb gazdaságában." – tette hozzá.

Henk Jan Rikkerink, a Fidelity kutatási vezetője

Az egészségügy a favorit

A legmagasabb Global Hangulati pontszámot (6,8 pontot) az egészségügy érte el. Az ezzel az ágazattal foglalkozó elemzők 60%-a az általa vizsgált vállalatok vezetősége körében a bizalmi szint emelkedését tapasztalta, és ugyanilyen arányt képviseltek azok is, akik szerint növekedni fog a tőkearányos megtérülés. Emellett minden második elemző növekvő osztalékokra számít, és egyikük sem véli úgy, hogy az osztalékok összege csökkenni fog. A globális egészségügy kedvező kilátásai főleg az orvostudomány és a kutatási eredmények, elsősorban az onkológia, az immunterápia és a génterápia terén tapasztalt előrelépésnek köszönhetők. A fejlődő piacok népességnövekedése és a fejlett országok elöregedése miatt az egészségügyi boom egyelőre tartós marad

Hol a rizikó?

Hogy mi befolyásolhatja negatívan a növekedést? Ilyen például a globális likviditás, az európai mennyiségi lazítás és a Grexit, vagyis Görögországnak az eurozónából való kilépésének kockázata, valamint az USA-ban érvényes kamatlábak növekedésének mértéke és időzítése – ez utóbbi néhány, bizonytalan fizetésimérleg-egyensúllyal rendelkező feltörekvő piac számára jelent kockázatot. Kína „kemény landolásának” veszélyét szintén gyakran emlegetik.

A politikai kockázatok szintén fontos szerepet játszanak, és az olajárak további csökkenése komoly gondokat okozhatna az olajtermelő országoknak és térségeknek, és persze maguknak a feltárással foglalkozó vállalatoknak is. A Fidelity elemzői továbbra is szorosan figyelemmel kísérik az erősödő deflációs nyomást és a devizák volatilitását, a megszokott rendet felkavaró, úgynevezett diszruptív technológiákat vagy üzleti modelleket, a tőkeberuházások növekedésének lassulását, a kínai, indiai és egyéb országokban bevezetett reformok elakadásának valószínűségét, valamint a szabályozói környezet áttekinthetetlenebbé válását.

Idén az alapkezelő társaság összese 159 részvény- és kötvényelemzője vett részt a felmérésben, mely 2015 januárjában készült.

(Forrás: Fidelity Worldwide Investment)

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon