Az elmúlt időszak egyik hazai sikerterméke az abszolút hozamú alap. Ezeknél profi alapkezelők úgy forgathatják a befektetők pénzét, hogy bármilyen piaci hangulatban nyereséget termeljenek

Milyen lehet egy álombefektetés? Beteszem a pénzt, rá se nézek, aztán kiemelkedő hozamot kapok függetlenül attól, hogy a világ ilyen-olyan piacain épp milyen a hangulat. Persze közben nyugodtan is alszom, mert a kockázatom sem nagy. A közgazdaságtani tankönyvek szerint ezt legfeljebb Móricka tudja elképzelni. A hozamelvárás egyenesen arányos a kockázatvállalással, vagyis lehetetlen nagy hozamot elérni a nélkül, hogy rizikót vállalnánk. Mégis vannak olyan pénzügyi konstrukciók, melyek nem csak megpróbálják a lehetetlent, de akár meg is csinálják.

Meghívó nélkül

Végül is egyetlen dolog kell ahhoz, hogy egy befektető bármilyen piacon jól teljesítsen: tartósan el kell találni a megfelelő irányt. Már régóta lehet szinte bárminek az áremelkedésére, illetve áresésére játszani, csak az a kérdés, miként lehet a legnagyobb arányban a jó irányba állni. A világon befektetők és alapkezelők milliói próbálkoznak ezzel, s jó esetben közülük a legjobban jutnak el odáig, hogy mások pénzét is kezeljék, sokak számára hozva el a profitot.

A pénzvilágban a hedge fundok a legismertebb és legnagyobb spekulánsok. Ezek még az elmúlt évek szigorításai ellenére is meglehetősen lazán szabályozott befektetési társaságok, melyekbe gyakran meghívásos alapon és csak sok pénzzel lehet beszállni. Az idők haladtával persze egyre kisebb befektetők számára is elérhetővé váltak a hedge fundok, illetve egyre több piaci szereplő állt elő azzal a jelszóval: add ide a pénzt, s mi profin megforgatjuk.

Sikerdíj a legjobbaknak

Magyarországon is sok befektetési szolgáltató kínál portfóliókezelési szerződéseket. Ezeknél több befektető pénzét együtt forgatja a menedzser, vagy egy általa létrehozott számítógépes program, s ha jó a hozam, sikerdíjban részesül. A bármilyen piacon elérhető jó hozam iránti igény azonban mára a befektetési alapok piacát is szépen bemozgatta, egyre több abszolút hozam stratégiával működő alap kelleti magát a hazai piacon.

A Befektetési alapkezelők és Vagyonkezelők Országos Szövetsége adatbázisa szerint november közepén 49 abszolút hozamú alap működött, s ezekben 179 milliárd forintnyi pénzt kezeltek. Folyamatosan indulnak az új alapok, szép pénzbeáramlást is lehet látni, ami persze nem meglepő, ha ránézünk az elmúlt hónapok, de inkább évek hozamaira. Ha átlagot tekintünk, akkor nem látszik túl nagy szám, vannak jó nagy nyereséget elérő alapok és vannak olyanok is, melyek hatalmasat buktak. De van pár olyan alap is, melyről az látszik, tartósabban is kiemelkedő hozamot tud produkálni. Az is egyértelmű, hogy az ilyen alapok felé megindul a befektetők pénze, mivel sokan bízzák szívesen megtakarításaik egy részét olyan portfóliómenedzserekre, akik már bizonyítottak.

Változatos stratégiák

Az egyes alapkezelő cégek stratégiái között azért jól látható különbségek vannak. A nagyok közül a Concorde például arra törekszik, hogy a kockázatot minimumon tartva pár százalékponttal megverje a kockázatmentesen elérhető hozamot. Az OTP Alapkezelőnél viszont egymással is versengve kezelik a szakértők a különböző abszolút hozamú alapokat, s a cél a minél magasabb hozam elérése, függetlenül a kockázatmentes hozamszinttől.

Az abszolút hozamú alapok esetében a törvényi szabályozás jóval nagyobb kockázatvállalást engedélyez, mint a hagyományos kötvény- illetve részvényalapoknál. De mégis befektetési alapokról van szó, a pénzügyi felügyelet őrködik a szabályok, többek között a kockázati limitek betartásán. Így aztán az abszolút alapok kockázata jóval kisebb, mint amit például a hedge fundoknál, vagy a brókercégek vagyonkezelőinél találhatunk. Nagy előnyük például, hogy a napi szinten számolt és publikált eszközértékekből mindig pontosan tudhatja a befektető, mekkora hozamnál tart.

Évekre szól

S hogy mire érdemes figyelni a választásnál? Azok az alapok, melyek éves szinten komoly veszteséget halmoztak fel, általában kerülendők. A nagy mínusz általában arra utal, hogy az alapkezelő ragaszkodik a téveszméjéhez, és nem volt hajlandó mérsékelni a kitettségét akkor sem, amikor a piac tartósan vele szemben mozgott. Azok között az alapok között érdemes kutakodni, melyeknél viszonylag kis változékonyság mellett látni jó hozamot. Az ilyen párosítás azt jelzi, az alapkezelő nem hagyja elszállni a veszteséget, ha épp rosszul dönt, hanem kiszáll és új lehetőség után néz.

Érdemes a potenciális jelöltekről a létező legtöbb információt begyűjteni: ki az alapkezelő, mivel spekulál, milyen ötletei vannak? Az alapok jelentéseit olvasgatva nagyon sok hasznos információ beszerezhető. Két alapszabályt azonban mindenképp célszerű figyelembe venni: egyrészt a minimális befektetési időtáv ebben a műfajban egy, de inkább három év, rövid távon a legjobbaknak is becsúsznak rossz periódusok. Másrészt tilos a teljes befektetésre váró összeget ilyen konstrukcióba tenni. Az alap mindenképp az állampapír, vagy bankbetét legyen (jelenleg inkább a kiemelkedően magas kamatot fizető Prémium Államkötvény), s a kockázatvállalási hajlandóságtól függőn legfeljebb a pénz tíz–ötven százalékát tegyük abszolút hozamú alapba.

Tovább a:
Legfrissebb Player-cikkekhez
Rovat többi cikkéhez
A bukásbiztos befektetési alapokhoz – Van-e élet a tőkegarancián túl?

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Vajon ki a nap csaja Lady Gaga születésnapján?

Nézd meg az anyját, vedd el a lányát? Gracie édesanyja Penthouse-modell volt…

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés