Cserébe fel kell újítani az épületeket, ami még úgy 35 ezer euró (kb. 11 millió forint). Így is remek ajánlat, és ha élsz vele, akár egyesült arab emirátusok-beli szomszédod is lehet.

A 7200 lakosú szicíliai Gangi polgármestere húsz házat kínál darabonként egy euróért, így igyekszik megmenteni a lakosait és épületeit veszítő kisvárost. A régi görögök által is lakott város mai központját 1300-ban építették, csodás hely, de egyre többen költöznek el. A hetvenes években még több mint tízezren éltek ott, az elhagyott épületeket az összeomlás fenyegeti. Eddig a meghirdetett házak közel felére jelentkezett vevő Olaszország más részeiből és az Egyesült Arab Emirátusokból is.

Nem új egyébként az olcsón árult, de így megmenthető ingatlanok ötlete: a szintén szicíliai, az 1968-as földrengés után elnéptelenedett Salemi városának egyes házait még 2011-ben adta volna el egy-egy euróért az akkori polgármester, Vittorio Sgarbi ismert olasz művészettörténész. A helyi ügyészség azonban az omlásveszélyre hivatkozva leállította az adásvételeket. A 98 lakosú liguriai Carrega Ligurében azonban szintén vannak még egyeurós házak, ugyanúgy helyreállítási kötelezettséggel.

Ha nagyobb és híresebb ingatlant szeretnél venni, ajánljuk Tito hírhedt börtönszigetét vagy Drakula kastélyát.

(Forrás: MTI, fotó: Giovanni Caruso)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Hamarosan szó szerint beérhet az ehető Budapest koncepció

Vajon ki a nap csaja Lady Gaga születésnapján?

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés